TÁGUL A SZERETET TERE 🙂

Az úgy volt, hogy először nem akartam menni Csobánkapusztára. Már megint egy fesztivál, tömeg, evés-ivás, sok duma, Sun, Rainbow, nem is tudom. Voltam már fesztiválozni eleget, nem hiányzott. Aztán felhívott Eperjesi Tomi barátom, a szervező csapat egyik tagja, hogy a Szeretet Tere Műhelynek ott a helye ezen a fesztiválon… Mert ezek a fiatalok pont azt teszik, amiről az Anasztázia könyvek is szólnak, csak épp nem a könyvekből vették… Milyen jó lenne, ha találkoznának ezek a pontok.

Na jó, kicsit utánanéztem a Gyüttmenteknek. Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány…. Városi paraszt vidékre szeretne költözni… Céljuk az ember és a természet kiegyensúlyozott viszonyának helyreállítása… Aztán az is beugrott, hogy én is „gyüttment” vagyok. Nagyközségben születtem, faluban nevelkedtem, városban élek, külföldön is éltem, s most vidékre tartok. Gyüttem és mentem a világban eleget. Ott a helyem!

A végtelennek tűnő földutakon és lélegzetelállító dombokon is túl, a rekkenő hőségben, árnyas fák alatt találtam meg Csobánkapusztát. Nem volt nagy tömeg délben, amikor érkeztem, egy-két ember lézengett erre-arra. Jó kezdet. 🙂

A szervezők olajozott együttműködésének köszönhetően 5 perc alatt a helyemen voltam karszalaggal az előadásom helyszínén, a Fonó csevegőjében. Előtte még a Bölcselőben hangolódtam Szűcs Gergely gyümölcsész tájízű előadásán, amelyet csak nehéz szívvel tudtam otthagyni. Érdekes, hogy honnan került elő hirtelen a semmiből vagy 40-50 ember erre az előadásra… Nem is értem. 🙂

A Szeretet Tere előadás teljesen interaktív és nagyon bensőséges hangulatú volt. Bemutatkoztunk, palacsintáztunk, nevettünk, megoldásokat kerestünk, figyeltünk, együtt voltunk. Gyorsan előkerült az iskolatéma, szívem ügye, ehhez segítségként ott volt velünk volt a Boróka Ház tanuló közösség két tagja is Diósjenőről. A szervezők közül is voltak ketten, rég látott barátok, Tomi az édesanyjával együtt. Ezt is jó volt látni, mert a generációknak újból meg kell találniuk egymást, hogy béke lehessen és hogy tanulhassunk egymástól. Tomi édesanyja fogalmazta ezt meg bölcsen a fiával kapcsolatban: „Kicsi korában én tanítottam, most meg én tanulok tőle.” Hát ilyen egyszerű ez.

Ahogy „gyüttem-mentem”, folyton ismerősökbe és barátokba botlottam. Ki kellett jönni Nógrádba (80 km-re Budapestről), hogy találkozzunk. Szóval ott van az a közös „ügy”, hogy vidéken van ám az igazi élet, mert ott van elég élhető TÉR. Sokat beszélgettünk ezekben a napokban arról, hogy milyen fontos a tér szerepe az életünkben. Mert sokan azt hiszik, nincs elég idejük, pedig valójában a terük az, ami hiányzik, s ez adja az időhiány érzetét….

Két élményem emelkedik ki a sok közül a Csobánkapusztán töltött napokból. Az egyik, hogy lóhátról egészen másképp néz ki a világ… S nemcsak a felülről szemlélődés, hanem az érzés is egészen különleges, amit az állattal megtapasztalsz…

A másik pedig Fanó Magdi (de rég vártam már, hogy találkozzunk!!! és ím), Smaragdfalva létrehozójának pártfogoltja, Illés őszinte kitárulkozása életének legnehezebb időszakáról, a próbatételekről és a reményteli jövőről. Mert kesereghet valaki naphosszatt azon, hogy „jaj de milyen keserves az élet, hogy milyen sorsot adott nékem, és hogy mi is lesz most”, de jobb ha aktívan keressük a megoldásokat és hagyjuk, hogy megtaláljon a jó is, ne csak a rossz. Nyitott szívvel lehet ezt, elfogadással, a jóra törekvéssel.

Illést mintha egy védőangyal kísérné és terelgetné útját azon döntések meghozatalára, amelyektől most erőt és kitartást sugárzó lénye annyira lenyűgöző volt mindannyiunk számára.

Sokminden volt még, sorolhatnám napestig… Pár megfigyelést említek listaszerűen, aztán jönnek még képek…

Az étel és ital nagyon finom, nagyon ízletes volt, adomány jellegű ellenértékért, nem láttunk ártáblákat. Elkészítésük és a kiszolgálás óriási alázattal és hatalmas jókedvvel párosult. 🙂 Öröm volt kérni..

Minden építmény helyi alapanyagokból készült. A toalett komposzt, minden evőeszköz környezetbarát, gyorsan lebomló. A programok sokszínűek, a vidéki élet minden területét lefedték. Az elhasznált vizet tisztítás, ülepítés után újrahasznosították. Bárki beállhatott bárhová önkéntesnek, játékba, táncba vagy kipróbálni az eszközöket.  A kovácsmester elbűvölő személyiség és nagyon értette a dolgát. A résztvevők fegyelmezetten viselkedtek, nem volt botrány. Kutyabarát hely, bár egyik-másik kutya harapott. Többnyire nem az embereket, hanem a fajtársait. Mi van?

Egyetlen negatív pont, nekem, az éjszakai zene. Péntek este hajnal 2-nél is tovább tartott, alig vártam, hogy végre csend legyen. Nekem az erdő és természet egyenlő a csenddel, de persze megértem, hogy másoknak ezek a napok inkább a szórakozást jelentették. Szóval béke van.

Amit bánok: nem ültem fel a motoros sárkányrepülőre… lehet, hogy ilyen földi halandónak, mint én, nem is lehetett… Mindenesetre lefényképeztem. Már a földön.

Szumma szummárum: Jó volt! Szép volt! Jövőre ugyanitt!

Kátai Piroska

2015. augusztus 31.