André Stern 2.

BÍZZ AZ ÖNELLÁTÁSBAN, BÍZZ A GYERMEKEDBEN!

Jövő szombaton itt lesz velünk megint André Stern, a 43 éves önfeledt gyermek, kinek lelkesedése határtalan, előadásain ott ülni maga az áramlás megtapasztalása. André szerint a gyermekeket nem tanítani, nevelni kell, hanem velük valódi kapcsolatba kerülni, spontán együtt lenni, s bízni a beléjük (is) plántált program (ösztön) önmagát kibontó erejében.

A gyermek csak fizikailag szorul a szüleire, szellemileg önellátó!

Így születik. Így születünk mindannyian. S működik ez addig, amíg a felnőtt át nem akarja venni az irányítást a természet felett. Addig amíg el nem kezdi “tanítani” a nálánál tapasztalatlanabbat. A gyermeknek “kikötőre” van szüksége, ahol megnyugodhat, el tudja engedni magát s ahonnan elindulhat kifelé, felfedezni a világot. Szükségtelen őt leválasztani erőszakkal.

A gyermek mindig kapcsolódni akar. Azokkal tud, akikkel meg tudja osztani a lelkesedését. De az elfoglalt szülők nem tudnak valódi figyelmet adni. Még az sem, aki otthon marad, a nap 24 órájában a gyermeke kívánságait lesi, megkérdezi mit szeretne csinálni vagy enni és ha valami rosszul sül el, akkor analizálgatja, hogy mit rontott el vagy hogy kellene jól csinálni, esetleg a nevelési könyveket bújja, vagy másokat kérdezget. Nem bízik magában, a gyermek fejlődési ritmusában meg végképp nem. Ez a szülő hiába van otthon, még mindig elfoglalt. Önmagával.

André nem hisz a szétválasztásban, a pedagógiai módszerekben, nem akar játszási ötleteket kitalálni a gyermekének, nem különbözteti meg a szabadidőt a munkától, nem hiszi, hogy az oktatáshoz előkészített terep kell segédeszközökkel, s abban sem, hogy az iskola az egyetlen út a képzettséghez és sikerhez.

Ellenben vallja, hogy az oktatásban is működik a vonzás kémiája, tehát attól tanulunk, aki szimpatikus, akivel megvan A KAPCSOLAT. Lehet az szülő, tanár vagy bárki más. Az oktatás legnagyobb mozgató rugója a lelkesedés, mely észrevétlenné teszi a tanulást, mellékhatása a kompetencia, aminek hozománya a siker. Tehát nem a siker a cél, hanem a lelkesedés minél többszöri megélése. Mert ha lelkesedünk, sokkal többet teljesítünk, észrevétlenül, repül az idő, jól érezzük magunkat és sikereket élünk meg.

André szülei sosem gyakoroltak nyomást gyermekükre, hogy mit tanuljon vagy tegyen. Felhívták a figyelmét dolgokra és bíztak a gyermek saját érési folyamatában. Tantárgyak helyett tanfolyamokra, foglalkozásokra, kiállításokra vitték, a baráti társaságban oldották meg a különféle művészeti ágak és szakmák bemutatását. Körülbelül negyven szakmába nyert betekintést így, amelyből többet maga is kitanult az érdeklődése mentén. Nyelvet csak anyanyelvi környezetben hallott, illetve a szülei egymás közötti beszélgetéseiből, de még véletlenül sem magyaráztak neki semmilyen nyelvtani elemet. A felmerülő kérdésekre viszont mindig válaszoltak, oktató jelleg nélkül.

Ez a fajta oktatás nem függ pénztől, intelligenciától, szaktudástól vagy képzettségtől, sokkal inkább szabadidő, nyitottság, egymás tisztelete és a teljes bizalom a feltétel. A tanulás egy soha véget nem érő folyamat, amit megkötni nem szabad, sem személyhez, sem időperiódushoz, sem helyzethez. André számára a barátságok könnyen jöttek, és bomlottak fel természetes módon, amint a közös tevékenység és feladat véget ért. Helyébe maradt az örökké tartó jó viszony, az érzés, hogy bármikor számíthat a másikra a jövőben. Mivel sosem voltak “akadályok”, ezért Andrénak sosem kellett “integrálódnia” hiszen sosem állt a társadalmon kívül. Teljesítményét sosem hasonlították senki máséhoz, így nem tanulta meg “alul-” vagy “túlértékelni” magát, amivel ma már szinte mindenki küszködik.

Száz szónak is egy a vége, aki április 25-én egy igazán szabad emberrel szeretne lelkesedni, azt nemcsak személyesen de internetes élő közvetítéssel is szeretettel látjuk itt:

http://gyermekkorokologiaja.com/index.php/blog/esem/2-lelkesedes-a-legbiztosabb-befektetes?date=2015-04-25-10-00

2015. április 19.

Kapcsolódó korábbi cikk André Stern-ről: Ami lelkesít.