Alternatíva iskolára – Alapelvek

Ahogy nehezedik a nyomás a közoktatásban, úgy szaporodik az alternatív iskolák száma. A pedagógusoknak duplán nehezített a pálya, hiszen nemcsak a rendszer szigorít folyamatosan hanem a diákok érdektelenségnek látszó viselkedésével is meg kell birkózniuk nap mint nap. Az elektronikus információ megosztás teszi fel az i-re a pontot, hiszen így a tudás bárki által elérhetővé válik, egyre kevesebb tanárra van szükség a szó hagyományos értelmében. Ezért többen újragondoltuk az oktatást s továbblépni szándékozunk.

Én azt érzem, hogy nem alternatív iskolára van szükségünk, hanem az iskolát kiváltó alternatívára. Jó ideje figyelem André Stern nyilatkozatait, aki az iskolán kívüli tanulásról beszél a saját példáján keresztül. Őt a szülei otthon sem tanították, inkább hagyták, hogy az értelme és érdeklődése szerint válogassa ki azt, ami érdekli a világból. Természetesen a társadalmi kereteket átadták a családi értékek mentén, de „világi” tudással, saját maguk által meghatározott tananyaggal nem traktálták a gyermeket.

Azt hiszem André példája jó kiindulópont lehet azon szülők számára, akik más megoldásokat keresnek. Tudom, hogy sok szülő nem tud otthon maradni és nem is akarja oktatni a saját gyermekét, hiszen a gyermeknek szüksége van „világot látni”, de már az sem tartható fenn tovább, hogy a gyermeket azért vigyük iskolába, mert nincs jobb ötletünk arra, mit csináljon és hol legyen egész nap. Vissza kell vennünk a gyermekünk nevelésének felelősségét az államtól. Az állam teszi a dolgát, a saját képére formálja a gyermeket, azonban azok a szülők, akik mást szeretnének, új megoldást kell keressenek. Sajnos ez még egy járatlan út. Első körben érdemes megtalálni a hasonló gondolkodású szülőket, akikkel össze lehet fogni. Itt már sokan elakadnak, mert alig ismerjük a szomszédainkat, a saját településünkön élő embereket… Vannak megoldások, ezt egyéni fantáziára bízom.

Nagyon fontos pont ebben az újfajta szemléletben, hogy nem a rendszer által kiképzett tanárok tanítsanak, vagy ha mégis, akkor feltétlenül másképp gondolkodjanak, mint a nagy átlag. A tanár nem képzelheti azt, hogy ő tudja a „tutit” és tanít, sokkal inkább az „együtt tanulunk” szemlélet a célra vezető, főleg a mai felvilágosult gyermekek esetében. Többször nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermeknek olyan tudása van, amit ő ad át a tanárnak. Már ha az nyitott tud maradni erre.

Ennek az iskolát helyettesítő alternatívának nem biztos, hogy állandó helyszínnel kell rendelkezni. Lehet mozgó vagy több helyen folyó együttes tevékenység, egy állandóan változó közeg, ahol csak a csoport összetétele ugyanaz, de még az is változhat időnként. Semmiképp nem korosztály szerinti csoportokban gondolkodnék, inkább vegyesen felnőtt és gyermek, olyanok, akik jól érzik magukat egymással, szívesen vannak együtt, esetleg összeköti őket a lakhely vagy bármilyen más érdeklődési kör. A „gyermek” és „felnőtt” már csak címkék, be kell látnunk, hogy nem a címkék a fontosak, hanem az, aki a címke mögött van… az ember… vagyis az Ember.

Sok-sok megoldásra váró kérdés van még, például az anyagiak, vagy a „tananyag” összetétele, ezek mindig az összeállt közösség által meghatározottak. A rendszer felé való iskolai igazolás ma már megoldott, igaz fizetős, de mint lehetőség adott. A megvalósítás útvonalainak kitaposása viszont ránk vár, szülőkre, ez a mi fejlődésünk ebben az egészben. Ha ezt meg akarjuk spórolni, s most már világosan látható, hogy a gyermekeink kontójára, akkor nyugodtan járhatunk a már kitaposott ösvényen, hiszen az még jó ideig alternatíva marad… A jelenkor kihívása azonban mégis alternatívát keresni az iskolára. Akit szólít a feladat, ne legyen rest, tegyük meg ezt a gyermekeink jövője érdekében.

2015. április 3.