2023. ÁPRILIS

Április minden évben különleges hónap számomra. Nem csak azért, mert ebben a hónapban van a születésnapom és a Föld Napja is, hanem azért is, mert ilyenkor tavasszal valahogy mindig felgyorsulnak az események az életemben. Lehet, hogy ezt azért is érzem, élem meg így, mert a megszületendő gyermek az utolsó édesanyja pocakjában töltött időszakban az egyre szűkebb érzet miatt ő maga is a születésre készül (egy ide vonatkozó korábbi bejegyzésem: HAGYD PIHENNI). Az utóbbi időben többször megérintett engem (több álmom is volt, illetve jöttek képek, előadások, említések, stb.) Atlantiszról és az ottani tudásról. Én ezt most a 2020 után fogant és született gyermekekkel kapcsolatban érzem. Eddig is és mindig is a legjobb képességekkel születtek gyermekek, de talán most értünk el nagyobb számban egy olyan szülői és nevelői gondolkodást rezgésszintet, amely már nagyobb teret enged a gyermekek valódi tudásának kibontakoztatására. Ezt a hónapot, magamban, ezért a FÉNY GYERMEKEI-nek szentelem.

*****************************************************************************

ÁPRILIS 29.

Ma délután volt egy nagyon kellemetlen élményem, sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e róla. A szomszédaim, akik nagyon kedvesek, és igazából semmi bajom velük, mindig mindenben segítenek nekem, amikor hozzájuk fordulok, még tavaly befogadtak egy bébi őzet az otthonukba, az udvarukba. Ez az őz fél év alatt felnőtt és elkezdte követni az ösztöneit. A nálam látható csupa-zöld liget nagyon csábító volt számára, így a kerítésen átugorva nekilátott legelni. Igenám, csak nem éppen a fű ízlett neki a legjobban, hanem a konyhakertem finom ínyencségeit kezdte el lelegelni. Nem hibáztatom érte, én is azokat szeretem a legjobban… A szomszédék épp nem tartózkodtak itthon, így nem tudtak segíteni a terelgetésben… nem folytatom, más szomszédokat hívtam, nem nagyon boldogultunk, így egy idő múlva el kellett engednem a témát és sírva néztem, ahogy a finom eperpalántáim egymás után tűntek el ennek az őzbaknak a pici szájában. Szeretem én az őzeket, de nem a kertemben… Szumma-szummárum. Másnapra már őz nélkül és jónéhány kultúrnövényem eltűnésével, de folytatódott tovább a kiskertes életem… Ugyanúgy felkelt reggel a Nap és ugyanúgy zajlottak tovább más események… Mindegy ki a hibás, ki a felelős, nyilván ezt azért barátias hangulatban, de átbeszéljük még párszor, meg kell tanulni elengedni… , ami néha fájdalmas… A fájdalmat is meg kell élni néha, ez is az élet része, kár tagadni. Ahogy az élet, meg a halál is természetes, hisz az élet nem áll meg, csak átalakul. 🙂

ÁPRILIS 28-29.

A legutóbbi budapesti találkozónkon április 16-án megismerkedtem egy kedves családdal (Szabó Gábor és felesége Szabóné Láda Évi, gyermekeik: Vivien és Teodóra), amikoris a gyermeknevelés volt a témánk. Ez a család felajánlotta következő találkozási pontunknak saját többhektáros családi gyümölcsösét, rajta természetes anyagokból, saját erőből épített házát, amit szeretettel el is fogadtunk… És egyúttal meghívást is kaptam, hogy nézzem meg a teret milyen rendezvényre lenne alkalmas a jövőben, mert nyitottak a szervezésre. Így 28-án pénteken útra keltem és látogatást tettem náluk. Odafelé menet még beugrottam Abonyba, ahol lefotóztam a Tűzmadár faváz szerkezetének végleges formáját, majd indultam tovább Bényére. Csodaszép helyeket láttam ott, nagyon kellemes családi hangulatban telt az idő, olyannyira, hogy este már nem indultam haza, hanem csak a következő napon délelőtt. Sok mindent átbeszéltünk, megnéztünk, kóstoltam frissen fejt tejet és saját diót, mindenféle finom ételek kerültek elő a kamrából. Az édesanya húst már nem eszik, így az állattartást is abbahagyták, csak növényekkel, mélymulcsos kerttel foglalkoznak és a gyermekeik minél teljesebb természetben töltött nevelésével.

Május 27-ére szervezünk közös találkozót a bemutatott gyümölcsösben és házikóban, amely területileg már Gomba községhez tartozik, közvetlen Magfalvával határos.

ÁPRILIS 28.

Egy újabb születésnapos videót tettem közzé, ezúttal Kiss Ádámmal beszélgetek, aki ingyenesen adott termet három budapesti Anasztázia találkozónknak az idén a Szelenit spirituális központban. A videó címe: „A komfortzónádon kívül kezdődik a varázslat”

ÁPRILIS 27.

Léteznek angyalok vagy sem? Mit tapasztalunk magunk körül a hétköznapi életünkben ezen a téren? Ha igen, miben segítenek bennünket? Milyen angyalok vannak? Vagy ezek ugyanazok, mint a szellemek? Ezekről az izgalmas témákról beszélgettünk a lányokkal, asszonyokkal Tiszakürtön a soron következő beszélgetős körünkön. Ezúttal csatlakozott hozzánk egy 11 éves kishölgy is, és ő is nagyon jól érezte magát. Legközelebb is jön… természetesen az anyukájával. Találkozunk május 25-én Tiszakürtön újból, de ezúttal már kint a szabadban, az Arborétum környékén, ha az időjárás is engedi. Piknikelünk egyet. 🙂

ÁPRILIS 26.

Áprily Zoltánnal is elkészült a szülinapos kérdéssorra adott válaszokat tartalmazó interjú:

ÁPRILIS 24.

Ma segítséget kaptam a tereprendezéshez. A portán még kallódó és nehezen mozdítható tárgyak (beton, vascsövek, csatorna elemek) átmozgatásában segített két férfiember, ezen kívül még áthelyeztünk egy sóderkupacot is az útból, valamint levezetésnek kivágtak nekem egy bálványfát, ami szintén útjában volt a jövőbeli kinti pottyantós budimnak. 🙂 Az eső most sem bírta ki, hol esett, hol meg nem, de ugye ismerjük a mondást: fiam/lányom, akkor dolgozz, amikor jól esik. 🙂 Köszönöm a segítséget Sándornak és Bélának.

A kinti munkákat követően bent pedig megszületett egy „hóhérakasztás”. A kérdéseket, amiket én szoktam feltenni interjú alanyaimnak, most én is megkaptam:

ÁPRILIS 18.

10 nap alatt elkészült a Tűzmadár teljes faváz szerkezete. Összesen 3 ember 38 óra munkát dolgozott rajta. Csodaszép lett. Máris egy jelenség:

ÁPRILIS 16.

Már régóta készültem a budapesti harmadik alkalommal megtartott Anasztázia találkozónkra a Szelenit Spirituális Központban. A mostani alkalom a jövő gyermekeinek felneveléséről szól (A fény gyermekei címmel), elsősorban a családi birtokokon történő indulást alapul véve. Vendégünk volt egy család Bényéről, akik sok tekintetben ideális helyzetben vannak, mert két generáció él egy egyhektáros területen úgy, hogy mindenkinek megvan a saját „játékterülete”. Azonban kezdik kinőni a teret, a lehetőségeket, a továbblépést is fontolóra vették. Erről és még sok minden másról is szólt a találkozó. Képek nem készültek, videó vagy hanganyag sem, pedig sokakat érdekel a téma… Megvannak ennek is az okai, hogy miért nem készítek erről semmilyen rögzített anyagot. Aki kíváncsi annak elárulom. 🙂 (Email: inspiraltak@gmail.com)

ÁPRILIS 15.

Egy hétvégi budapesti programra igyekezve megálltam Abonyban pár órára, hogy lefotózzam mennyit haladtak a fiúk. Elkészült a két szárny vázszerkezete is, már csak a fej hiányzik. Megint esőre állt az idő és lehűlt a levegő. Mekkora áldásnak tűnik most a március 20-21-i alkalom, amikor kivételesen kellemes, meleg köszöntött ránk az alapok építésénél… Az akkor készült videót a máciusi hónap leírásában találjátok, ide pedig a mostani állást illesztem be:

ÁPRILIS 13.

Folytattuk a spirituális beszélgetős kört Nagyréven, ez még a márciusi alkalom volt, amit teremgondok miatt halasztottunk el kétszer is. Először a Húsvét előtti csütörtökre tettük, de akkor már sokan az ünnepekre készülődtek, így egy héttel később, már a végleges helyünkön, a Könyvtárban gyűltünk össze. Téma a Jövőkép volt, egyéni és nemzeti szinten is. A következő alkalom növénybörze lesz, május 6-án, szombaton délelőtt, ahol majd virágokat, magokat és egyéb növényeket is csereberélhetünk azokkal, akiknek vannak megunt vagy becserélni kívánt növényeik. Szeretnénk a kertészkedést, a természettel való kapcsolatot népszerűsíteni.

ÁPRILIS 8. és 10.

Kétszer tettünk kísérletet Húsvét környékén, hogy az Abonyban elkezdett Tűzmadár favázának építésével haladjunk, de az áldásos eső lassította a munkálatokat… Amúgy szépen halad minden, ebben a videóban a köztes állapotokat lehet látni:

ÁPRILIS 1.

Egy újabb videófelvételen felolvasást közöltem ma a YouTube-os csatornámon, egy lehetséges jövőképet a családi birtokokon növekvő gyermekekről. Fontos, hogy legyen jövőképünk arról, amit szeretnénk, ami felé megyünk. Ne hagyjuk, hogy ez mások szövögessék helyettünk, ugyanis sokkal nagyobb teremtő erőnk van, mint azt mi most gondoljuk vagy hisszük. Ezen múlik az LEGYEN „JÓSÁG” A FÖLDÖN: részlet Vlagyimir Megre: Kik is vagyunk? című könyvéből (54-74. old.)

Szöveges átirat: http://www.szeretetteremuhely.hu/?page_id=4135

A videó:

Kapcsolódó tartalmak: MÁRCIUS

A bejegyzés létrehozása: 2023. április 1.

Utolsó módosítás: 2023. 05. 03.