2023. FEBRUÁR

Ez a hónap születésnaposokkal indult, majd a fél országot nyakamba vettem egy körút erejéig Tatára és környékére. Sok helyre hívnak az Anasztázia könyvsorozatról beszélni, ilyen volt legutóbb a Szolnoki Kosárközösségnél egy alkalom, én pedig újabb és újabb számomra érdekes emberrel és témával építem a Szeretet Tere Műhely YouTube-os csatornáját. Az események időben visszafelé haladva írom le ebben a beszámolóban.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

FEBRUÁR 26.

Ibolya húgom születésnapja alkalmából beültünk a Fazekas étterembe Tiszakécskén és finomat ebédeltünk. Míg az ételekre vártunk, addig jót játszottunk az asztalokra ebből a célból kihelyezett malom-játékkal, ahol a korongok helyett babszemek voltak kirakva egy kis pohárban. A világos fehér bab volt, a sötét pedig tarkabab. Aisa unokahúgom még nem ismerte ezt a játékot, mi meg már gyerekkorunk óta nem játszottunk vele, így kiváló szórakozás volt az egész családnak. És az ételek is kiváló minőségűek voltak. 4-en 20 ezer forintért ebédeltünk meg.

FEBRUÁR 23.

Tiszakürtön is létrejött egy kis csoport, akik nyitottak a megfoghatón túli világról való beszélgetésre, a lélek, a szellem dolgaira, amelyet mindannyian megtapasztalunk nap mint nap, csak legfeljebb nem figyelünk rá oda annyira. Velük is havonta egyszer találkozunk, a téma itt is hasonlóan a test-lélek-szellem és az elengedés volt. Következő találkozónk március 30-án csütörtökön lesz, a téma pedig a Teremtés és elengedés lesz.

FEBRUÁR 22.

Második alkalommal tartottunk előadással egybekötött beszélgetős kört Nagyréven, az első alkalommal a test-lélek-szellemről volt szó, most pedig a ragaszkodás-elengedés témakörről az életünkben. Következő alkalmunk március 23-án csütörtökön lesz, akkor a jövőről lesz szó, a címe egész pontosan: „Vajon mit hoz a jövő?” lesz.

FEBRUÁR 19.

Nyílt napot tartottunk Abonyban Blaskó Sándor szobrásznál. Beszélgetés, kertnézés, műhelylátogatás, finom ételek:

FEBRUÁR 18.

Egy kedves jóbarátommal meglátogattuk a Betyárdombi tanösvényt Táborfalván:


FEBRUÁR 18.

Magbörzén jártam Budapesten és ott beszélhettem Anasztázia magültetési módszeréről:

FEBRUÁR 14.

A szolnoki kosárközösség tejben-vajban fürösztött délután 5-től, amikor egy előadást mentem tartani nekik az Anasztázia könyvekről és a kiskertes mozgalomról. Felolvastam az első kötetből a helyes mag-ültetés rituáléját, amiről a könyv olyan szépen ír, és a végén beszélgettünk arról, hogy ki mit vet, mit termel, mit gondol ezekről a dolgokról. Egy kép arról a bőségről, amit én kaptam az előadásomért cserébe:

FEBRUÁR 14.

Az első, régóta várt interjúm Adrienn Light-tal, aki időnként nem eszik… Hogyan jött ez neki, hogyan tudja kivitelezni, milyen állapotot eredményez ez számára??? Ezekre a kérdésekre kapunk választ az interjúból:

FEBRUÁR 13.

Sok rossz dolgot érzékelünk a világban, mert a média elsősorban ezt tárja elénk, de tudnunk kell, hogy nagyon sok jó dolog is történik. A jó meglátására viszont még erőfeszítéseket kell tennünk, hisz az nem kap akkora hangsúlyt most a világunkban… Az Igazság jelen van és mindenki érzi, hogy gyors a változás… Egy korábbi videóm egy kis részletét töltöttem fel újból a YouTube csatornámra:

FEBRUÁR 12.

A Szelenit Spirituális Központban a kora délutáni órákban 14 órától kezdődően ANASZTÁZIA KÖRt tartottunk, ahol felolvasással egybekötött beszélgetésre találkoztunk egymással. Meghívott vendégünk is volt: Komlósi Amina, aki a JAMILANDA című regényről és annak csodálatos világáról beszélt nekünk.

FEBRUÁR 10.

Budapesten a Párbeszéd Házában nyílt egy Blaskó-kiállítás „Csendből élni” címmel, melynek a megnyitó beszédét én mondhattam. Csodálatos templomi környezetben, emelkedett hangulatban, jó emberek társaságában töltöttünk együtt időt a művésszel és a vendégekkel. Az erről írt cikk itt olvasható: http://artnews.hu/2023/02/13/tundoklo-valosag-a-csendbol-elni-blasko-sandor-kiallitasa-a-parbeszed-hazaban/

FEBRUÁR 9.

Agostyánban, egy Tata környéki ökofaluban tettem látogatást újból (első alkalommal kb. 10 éve jártam ott) és beszélgettem Czumpf Attilával az ökofaluban rejlő lehetőségekről.

Körtemplom az Agostyán-i ökofaluban

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

FEBRUÁR 6.

Blaskó Sándor születésnapja, az örökifjú 60 éves lett. 🙂

Mivel nagyon szeretek beszélgetős videókat készíteni és kicsit szeretném szélesíteni a Szeretet Tere Műhely YouTube-os oldalának nézettségét, meghívott vendégeinek listáját is, ezért most ÚJ videós sorozatot indítottam „Ember a születésnap mögött ” címmel. Olyan interjúalanyokat keresek, akik valamilyen módon szolgálják a közösséget, segítik más emberek életét, munkáját, más szóval nem csak önmagukért, hanem másokért is élnek, tesznek, és épp a születésük napján tervezek velük videós interjút készíteni az eddig összegyűlt élettapasztalataikból merítve.

Az első ilyen felvétel február hatodikán készült Blaskó Sándorral:

FEBRUÁR 1.

Harry Styles születésnapja, 29 éves lett. 🙂

Harry Styles, brit szóló popénekes nagy kedvencem lett az elmúlt évben, mert szeretetteljes karaktere, a koncertjein a rajongóival tanúsított emberséges kommunikációja miatt sokan felfigyeltek rá és egy nagyon kedves embernek tartják. Nincsenek botrányai, nincsenek rendőrségi ügyei, az egyik zeneszámának címe is erről szól: Treat people with kindness (TPWK) – Légy kedves az emberekhez

Kapcsolódó tartalmak: 2023. JANUÁR

Bejegyzés létrehozása: 2023. február 7.

Utolsó módosítás: 2023. 03. 08.