NAGYRÉV

Pici, a szárazföld szempontjából zsákfalu, a Nagyalföld kellős közepén egy gyönyörű révátkelővel, amely igazi vízi romantikát ad a helynek. A komp 4 autó szállítására alkalmas, kötélen vontatott, de motorral is, forgó falapátok segítségével hajtott. A vízi közlekedés által pedig a komp összeköti Nagyrévet Tiszaböggel, ezáltal Jász-Nagykun-Szolnok megyét Bács-Kiskun megyével.

Ez a nem sokkal több, mint 600 lélekszámú a Tisza árterében fekvő, de magasparton lévő falu a környék legszebb települése sík, lapos fekvésének dacára. Itt vízpart van mindenfelé. A nagy folyamszabályozások idején levágott egyik Tisza kanyarulat határolja a falut keletről, az élő Tisza még maradék keskeny árterével pedig nyugatról.

1971 óta, születésemtől fogva, a falu lakosa vagyok, még akkor is itt volt az állandó lakcímem, amikor városban vagy külföldön éltem. 19 éves koromban, 1990-ben dolgozni kezdtem és elköltöztem Martfűre, majd rövid külföldi távollét után Budapesten telepedtem le. Budapest után még pár vidéki településen is éltem munkáim és párkapcsolataim miatt, de végülis 2019-ben újból visszaköltöztem szülőfalumba, ahol a szülői háztól nem messze találtam meg új otthonomat 48 évesen. Ekkor lett először ingatlan tulajdonom is, addig csak albérletekben, bérleményekben laktam.

A nagyrévi élet alapvetően csendes, nyugodt, az utóbbi időben inkább, a vízpartoknak köszönhetően, üdülőfalu jelleget vett fel ez a bronzkorban is már létező település. Van egy református temploma, két kisbolt, van óvoda, iskolaépület (sajnos az iskola 2022. őszén már nem indult el kellő számú kisiskolás hiányában), van Posta, van egy Gólya Presszó, van egy egyedi gyártású cipőket készítő Cipőüzem, van Családsegítő, Idősek Gondozási központja, Házorvosi rendelő, Gázcseretelep, itt működik a Cibakert Mezőgazdasági Kft., a Rév-Bau Kft., a Szőke Tisza Vendégház, valamint az Út a Révhez Vendégház is. Önálló önkormányzata van, de igazgatásilag Tiszakürthöz tartozunk a Kunszentmártoni járásban. Nincs pénzintézet, bankautomata a faluban, nincs fogorvos vagy fodrász. Van pár mesterember: víz-gáz és központi-fűtés szerelő, villanyszerelő, asztalos, földmunkagép-kezelők.

Helyi munkát már az önkormányzat sem sokat biztosít, a legtöbben eljárnak a faluból a környékbeli településekre dolgozni. Jómagam távmunkás vagyok egyéni vállalkozóként, főképp itthonról dolgozom.

A bejegyzés létrehozva: 2022. 12. 12.

Utolsó módosítás: 2022. dec. 18.