2022. október-november

Facebook helyett decembertől itt, ebben a Naplóban kívánom összefoglalni a számomra fontos történéseket. Az önellátásra törekvők, vagyis a B-terves felületen továbbra is megtalálható vagyok (https://b-plan.club/u/sella).

KERT

Ez az év igazi fordulatot hozott sok szinten az életemben. A nyári nagy melegek és az eső hiánya markánsan megmutatta a kertészkedés irányát is. Az idén ősszel még több fát ültetek, mert a takarás, az árnyékolás egyre fontosabb az égető napsütés kivédésére, a klíma javítására, ezenkívül az öntözéssel kapcsolatban is megvilágosodtam. A nyári locsolásnak semmi értelmét sem látom. Több párolog el, mint amennyi fel tud szívódni… Ezért az idén ősszel minden esőcseppet felfogtam, ami a csatornán a tetőről lecsorgott, majd azt a fákra, a kertre kezdtem el kilocsolni… illetve a fürdővizemet is igyekszem minél többször a kertembe kijuttatni… és még valami. A kicsi hozamú, de azért létező fúrt kutamból ősszel és a következő télen folyamatosan és intenzíven tervezek/elkezdtem locsolni, mert úgy gondolom, a télen a talajba beivódott vízkészlet, illetve az előző évben tárolt nap melege határozza meg a jövő évi termést. Tehát a cél, hogy a víz minél mélyebbre hatoljon be a talajba a tél folyamán, hogy abból majd tavasszal és nyáron a növények gyökerei fokozatosan szívják fel a nedvességet. Nyáron pedig öntözés helyett csak takarás szükséges, illetve árnyékolás, de nincs vagy minimális az öntözés.

Kapás növényekből kevesebbet fogok vetni jövőre, 2023-ban, inkább a gyümölcsfákra helyezek nagyobb hangsúlyt, mert a gyümölcs a legtöbb napenergiát tároló élelem, abból kellene a legtöbbet fogyasztanunk, ha valódi vitamintartalmat szeretnénk a szervezetünkbe bevinni. Amúgy pedig érezhető az elmozdulásom a pránatáplálkozás irányába, mert jóval kevesebb főtt ételt és jóval több nyerset vittem be az idén a táplálkozásomba, főleg nagyon sok gyümölcsöt: barack, meggy, alma, körte, szilva legfőképp. A kertbe több bogyós termésű, évelő növény került, piszke (egres) bokrok és magastörzsű kisfák, naspolya, valamint szelídgesztenye és almafák jöttek.

A tartósítási eljárásokban az aszalás, szárítás és befőzés a meghatározó, a fagyasztást minimalizáltam, illetve télre kihúzom a hűtőt/fagyasztót. Van pincém és kamrám is, ez épp elég a téli időszakban, felesleges nagyfogyasztóvá vált a hűtőszekrény.

ÚJDONSÁG

Októberben lett száraz wc-m, egy bent is tartható, szagmentes komposzt toalett, mellyel egy régi álmom vált valóra: méghozzá az, hogy a saját végtermékem közvetlenül is visszakerüljön a természetes körforgásba és az ne a házi „emésztőt” terhelje. A vízöblítéses wc-t a fürdőszobában nyugdíjaztam. Ezáltal nemcsak sok-sok liter tiszta vizet spórolok meg, hanem a vízzel összekeveredett ürülék baktériumkeltő hatását is csökkentem, hisz a cellulózzal kevert ürülék hamarabb és természetesebben bomlik, mint az emésztőben vízben és papírral úszkáló bűzös végtermék.

Amúgy ez a Beró Szilárd által forgalomba hozott komposzt toalett (https://www.komposzttoalett.hu/) Kisgömböc elnevezésű modellje, amelyet Szigetszentmiklóson vettem át Blága Miklós felajánlása alapján.

KÖZÖSSÉG

Október elején összefoglaló jelleggel megírtam, hogy milyen közösségben képzelem el magam a jövőben, amibe szívem szerint és amint tehetem, szívesen továbblépnék a falusi környezetből: ITT. Ehhez együttműködő partnereket, és egy alkalmas, szabad földterületet, tanyát keresek, amelyen építkezni szeretnénk, természetbarát módon, főleg helyi, rendelkezésre álló építőanyagokból.

KÖNYV

Október közepén elkezdtem egy újabb könyvet írni. Hogy miről? A szeretet energiájáról. Mely láthatatlan szálakkal mindent átsző. Ahol nem tud, vagy nem engedik megnyilvánulni, ott a bánat, a kesergés, a könyörtelenség, az irigység lesz az úr. Ahol viszont igen, ott fényessé válik a tér, a béke érzete jelenik meg, bőséggel termő a kert, szeretetteljes a mosoly, szépek a tárgyak, harmonikus az elrendezés. Az ilyen terekben élő emberek tettei jóságosak.

15 éve járom az országot, a magyar Szeretet Tereket, és találkozom emberekkel, akik napi szinten alakítják, formálják, tökéletesítik életük terét. Vannak olyan helyek, ahová időről időre visszatérek, oda, ahol a szeretet energiája engem is megérint. Ezen helyek közül van egy, amelyik egy könyv megírására is ösztönzött. A könyvet az abonyi tanyavilágban élő Blaskó család élete és munkássága ihleti, a náluk megtapasztalható családi szeretet-egység, a csodálatosan szép, bő terméssel megáldott kert, és a terükben mindenhol jelen lévő műalkotásaik: domborművek, faragások, nemezmunkák. Olyan élő képek ezek, amiket csak szeretettel lehet létrehozni, ahogyan a könyvet is, melyet írni kezdtem, a szeretetteljes érzések öntik szavakba. A könyvben mesélek majd e csodás szeretet-tér kialakulásáról, a kert működésének titkairól és legfőképp a képírásban rejlő üzenetekről, melyek a szívet szólítják meg, nem az elmét. Ezek a képes üzenetek a Blaskó családon keresztül idestova harminc éve íródnak a magyar térbe és jutnak el az emberek otthonaiba, intézményekbe, közterekre, kiállításokra. 

A könyv közösségi finanszírozásban, terveink szerint 2023 tavaszán jelenik meg, amelyre adomány jellegű támogatást a lentebb megadott számlaszámra lehet küldeni. Minden támogató neve említésre kerül a könyvben, plusz kap egy tisztelet példányt is a kész műből. Számla információk: Kátai Piroska, Magnet bank, 16200151-18531596.

Hálás köszönet a hozzájárulásért! A JÓ ÖLTSÖN TESTET! 

VIDEÓK

Október és november hónapokban összesen 11 videó került fel a Szeretet Tere Műhely YouTube-os csatornájára, ezek közül 5 interjú családi birtokossal, a többi a témakörökhöz kapcsolódó tartalommal. Legutóbbi családi birtok, ahol jártam Bócsán volt november 29-én: Bócsán Négyesi Erikánál

A YouTube-os felületre ebben az évben, decemberben, terveim szerint még három videó kerül fel:

  1. Egy monológ a felmerült témakörökről, kérdésekről, amelyek engem érintenek.
  2. Áprily Zoltán Bicsérdy Béláról szóló hiánypótló könyvének bemutatójáról, amely december 13-án a SOTER Klubban lesz.
  3. Blaskó Sándorral veszünk fel még egy idei utolsót a Karácsonyról.

Létrehozva: 2022. 11. 29.

Utolsó frissítés: 2022. 11. 30.