Kulcsszavak: tiszta szándék, jószomszédság, természetes életmód, saját termesztésű élelmiszer, szeretetteljes kommunikáció, minimális anyagi ráfordítás, építkezés helyi természetes alapanyagokból.

Négy évvel ezelőtt tettem egy nagy lépést a természetes életmód megvalósítása felé: kiköltöztem a nagyvárosból egy ezer fő alatti kis faluba, konkrétan visszaköltöztem a szülőfalumba: Nagyrévre. Sok minden megvalósult már abból, amiről a városi életemben csak álmodtam: van saját kertem, saját élelmiszerem, gyűjtöm az esővizet a háztetőről, az ételmaradékokat komposztálom, mezítláb sétálhatok a kertben, van saját tavam a kertben, a szél szárítja odakint a mosott ruháimat, van tűztér, amiben fával tüzelhetek, komposzt wc-t használhatok, amelynek tartalmát vissza tudom forgatni a természeti körforgásba, amikor csak akarok aludhatok a kertben a csillagok alatt… stb. Azonban egyvalami még hiányzik: a hasonlóan gondolkodók társasága gyalogosan elérhető távolságban.
A hasonló gondolkodásúakon elsősorban azt értem, hogy társaim-szomszédaim is elsősorban ökológiailag tiszta, természetbarát életmódot élnek, nem szemetelnek, nem szennyezik a környezetet vegyi anyagokkal, műtrágyával, az állatokkal jól, természetük szerint bánnak. Egymáshoz és más élőlényekhez is tisztelettel és szeretettel viszonyulnak, abbahagyták saját maguk és környezetünk kizsákmányolását, csak annyit vesznek el, amennyire szükségük van, nincs mértéktelen felhalmozás, sem pénzben, sem terményben.

Ideálisan, mivel Magyarországon egy hektár alatt vehet bárki termőföldet földműves végzettség nélkül, kb. egyenként egyhektáros vagy annál kisebb területeken tudom magam elképzelni hasonló gondolkodású szomszédaimmal, élősövény kerítéssel határolva, valamennyire látható, de inkább hallótávolságon kívül, fás, bokros, fekete-földes területen, ha lehet élő víz közelében. Ebben a szomszédságban az emberek nincsenek napi ingázáshoz kötve, tevékenységeiket a saját birtokukon, heti egy-két nap ügyintézéssel el tudják végezni.
A birtokokat mindenki saját részre, saját pénzen veszi meg, és a saját elképzelése szerint alakítja ki, de a szomszédaival egyeztetve, amennyiben az a többieket is érinti.
A birtokok megvásárlását minimális költségvetésből, akár pár százezer forintból indulva, de nagyjából 1 – maximum 2 millió forint/család befektetésével képzelem el (csak a telek – ha ingatlan is áll már rajta, akkor lehet több). Amennyiben építkezésre is sor kerül, akkor azt elsősorban helyi alapanyagokból – kő, föld, agyag, szalma, fa – képzelem el, aminek az összköltsége pár millió forint, nálam a lélektani határ most max. 5 millió forint lenne, jelenlegi anyagi helyzetemet tekintve.

A birtokok egyéni kialakításában és a közösség létrehozásában segítenek közös képeink, illetve az Anasztázia könyvekben leírtak, de ezek csak irányadók, nem kizárólagosak. Az Anasztázia által bemutatott birtok-modellről bővebben itt lehet olvasni: Családi Birtok.
Az egymással való kapcsolódásainkban vezérlő elvként az alapvető emberi értékek (igazság, helyes viselkedés, erőszak nélküliség, béke és szeretet) gyakorlása az elsődleges irányadó.

A következő képen látható asztalt (Oroszországban az egyik családi birtok településen készült fotó) például nagyon szeretném megépíteni majd, és közösségi összejöveteleink alkalmával ezt ülnénk körbe, mint egy nagy család. Számításaim szerint ha minden körcikk végében 3 felnőtt ember elfér, akkor legalább 18-an le tudnak egyszerre ülni úgy, hogy mindenki lát mindenkit, szorosabban ülve pedig akár 24-en is elférnek. 🙂

Hogy képzelem el az indulást?
Aki hasonlóban gondolkodik, azokkal már elkezdhetjük megálmodni a közös tért, és mindenki elkezd nézelődni a saját környezetében alkalmas földterület után. Ez, a tagok számától függően, lehet 3-5 hektártól egészen 20 hektárig terjedő. Aki rátalál olyan területre, amely az egész közösséget érdekelheti, az beszámol róla a többieknek.
Havonta egyszer érdemes összeülni, találkozni, vagy internetes/telefonos módon kapcsolódni, átbeszélni ki-miben van épp. Úgy gondolom szükséges a rendszeres kapcsolattartás, egymás megismerése, mert ha ez nincs, akkor a kezdeményezés valószínűleg gyorsan elhal majd.

A területen, akár a kert, a ház vagy a tó kialakításánál, érvényes a minimális beavatkozás elve. Csak annyit és ott irtunk ki a növényzetből, amennyit feltétlenül szükséges, berendezési tárgyaink használatában a minimalista: az egyszerűség és praktikusság elveit tartjuk szem előtt. Ne legyen lom, felesleges felhalmozás, mindennek megtalálni a helyét, a rendeltetését jó cél lehet.
Az alakuló közösség kezdetben együtt létrehozhat Közösségi Házat, kályhát, kemencét vagy bármilyen más építményt (ágyások, étkező, tó, színpad) közös pénzügyi forrásból. Ebben bárki segíthet, aki hozzáértő vagy tanulni szeretne, nagyon szívesen látott vendégek a már saját családi birtokkal rendelkező, vagy azon élő társ-teremtők. Azonban az is elképzelhető, hogy a területen már áll egy gyülekezésre alkalmas hely, vagy kész lakóépület, amely csak minket vár, illetve annak átalakítására, formálására alakul meg a kezdeti közösség.

KONKRÉT TERV
2022. októbere óta volt két találkozó, aminek résztvevőiból alakult egy kisebb csapat, velük a következő tervet alkottuk meg: 2023 tavaszán-nyarán meg szeretnénk építeni egy madár formájú gyógyító épületet egy abonyi (Pest megye) tanyán. Ebben az épületben a benne tartózkodó emberek a tűz és a bolygók (főképp a Nap és Hold) által felmelegített agyag testünkre gyakorolt jó hatását lehet majd megtapasztalni. Az épület tervei, és kis méretű makettje még a tél folyamán elkészülnek és az ehhez kedvet érző emberek körében az információkat megosztjuk. Az épület felépítése teljeskörűen dokumentálva lesz arra az esetre, ha mások is kedvet kapnak egy hasonló felépítéséhez.
Ha van kedved, kérlek oszd meg velem, hogy neked milyen képed van egy szeretet közösségben élésről, ahol el tudnád képzelni magad. Ha pedig úgy érzed csatlakozni szeretnél hozzánk, kérlek keress meg email-ben az inspiraltak@gmail.com címen. Leveledben írj nekünk egy bemutatkozást magadról és terveidről.
Köszönettel: Kátai Piroska Sella, Szeretet Tere Műhely
Bejegyzés létrehozva: 2022. 10. 10.
Utolsó frissítés: 2022. december 21.