Azt mondják ennek az ingerekben gazdag, felgyorsult ritmusú világnak a hozadéka, hogy mindent azonnal akarunk, „hisztizünk” ha nem kapjuk meg s ha vannak üres, történés mentes periódusok az életünkben, már sírva panaszkodunk, hogy nem történik semmi jó.

Én pedig azt mondom, hogy épp az ellenkezője igaz: lelassult életet élünk és sokat kell várnunk, néha heteket, hónapokat arra, hogy saját teremtéseink megvalósuljanak. A gondolkodásunk lassult le. Ezt sokszor elakadásként érzékeljük a saját életünkben, ami lebénít, cselekvésképtelenséget hoz. Megállunk. Nem tudjuk hogyan tovább. Érezzük, hogy valamit másképp kellene csinálnunk. Kapaszkodókat keresünk…

Azt halljuk és hisszük egyre jobbak vagyunk, egyre többet elérünk a világban, közben pedig csak egyre inkább belegabalyodunk a saját magunk által szőtt pókháló fonaltengerébe. Pedig lehetne ez olyan egyszerű is, mint a terülj-terülj asztalkám, amikor csak kigondoljuk mit szeretnénk s az máris valósággá válik. Biztos vagyok benne, hogy ez létezett valaha, s létezik most is, bizonyos szinteken… Ahogy a teleportálás is. Vannak, akik már használják, de nem beszélnek róla, mert nem lehet. Nem tudnak. Az a tudás szavakkal át nem adható. Azt csak megérteni lehet, rájönni a nyitjára.

De hogyan jöhet rá valaki a dolgok nyitjára, ha közben élete első 14 vagy minimum 18 évében az iskolában mások által kigondolt és megírt tantervvel tompítják gondolkodását nap mint nap? Hogyan legyen ideje a házi feladatok, a különórák, a szórakoztatás mindenféle álságos módozatának tengerében fuldokolva önálló gondolkodásra? S hogyan élje boldog felnőtt életét bürokratikus rendszerekkel szélmalomharcot vívva, lakáshitelek törlesztésének fojtogatásában, munkahelyi, párkapcsolati és társadalmi elvárások nyomása alatt tengődve, ahol mindennek mértéke egy papírfecni számokkal és híres épületekkel cicomázva?

Nagy erő kell a rendszer által nyújtott „kényelem” gondolkodásunkra kifejtett hatása alóli kivonuláshoz. Itt fontos a megfogalmazás. Nem a rendszerből vonulunk ki, hanem a ránk gyakorolt hatása alól. Átlépünk a félelem nélküli világba. Ugyanitt van az is, ahol most élünk, csak egy másik létsíkon. Az angol azt mondja: „another plane of reality”. A „plane” szó repülőgépet jelent, a „planet” pedig bolygót. Tehát repülünk, mégpedig a képzelet szárnyán (lásd jobb agyféltekés nyelvoktatás), egy másik bolygóra. Vagy talán teleportálunk…

Nos, az oktatás mindennek az alapja. Vagyis a nem-oktatás. A szülőkhöz szólok leginkább: Hagyjuk a gyermekeinket békén! Teremtsük meg a nyugalmukat, hogy rájöjjenek MAGUK mi a dolgok és az életük értelme. És a felnőttekhez is szólok. Hagyjuk egymást békén és olyannak, amilyen természetes módon lenni akar…
Ez ingyen megadható. Elsősorban figyelem, törődés, nyitottság szükséges hozzá. Ez a jelen kor igazi kihívása!

S van még egy:
Tökéletesítsd életed terét (Anasztázia)!
Ültess egy fát… ma még!

2015. április 15.

 

A legnagyobb erő

Ha már csak egy napot szán az ég,
s jósolják: „holnapra itt a vég,
– gyümölcsöt nem terem
se másnak, sem nekem…
…akkor is ültetnék fát ma még!

Veres József verse Luther Márton gondolatai alapján