Az Ember több dimenzióban él, mint gondolná. Bár fizikai értelemben háromról beszélünk, ennél azért, lássuk be, sokkal több van. Csak azért, mert a szemünk (és sokszor az agyunk is) csak a hármat lát, vagyis van szélességünk, hosszúságunk és magasságunk, attól még vannak más kiterjedéseink is, melyek úgyszintén számtalan információt adnak a velünk találkozóknak, és bizony még azoknak is, akikkel nem találkozunk (csak érzékelik az egész emberiség aktuális állapotát).  

A háromdimenziós létezésünk mítosza onnan ered, hogy mostani szokás szerint egy ember életét a születéstől kezdve számoljuk. Attól a pillanattól, amikor kibújt édesanyja testéből, amikor fizikailag láthatóvá vált számunkra, pedig már a „testet öltés” gyönyörű kifejezése is korábbi dátumot sejtetne. Minimum kilenc hónappal korábbit, amikor a fogantatás pillanatától a test  (valljuk be ennél sokkal több, csak éppen nem tudjuk megfogalmazni és mi a testet érzékeljük elsősorban) elindult a fejlődés genetikailag teljesen beprogramozott útján a kiteljesedés felé.

Szóval születésünket, ha pontosak akarnánk lenni, a fogantatástól kellene számolni, de mivel nem igazából látható a folyamat, inkább csak érezhető, illetve dátum szerint tudható, hogy hol lehettünk akkor, milyen körülmények között voltak együtt a „szülők”, az érzésre nem igazán építünk…

És ez folytatódik is egész életünkön keresztül… Ami egészen odáig vezet, hogy bár fizikailag makulátlanul tiszta a bőrünk, szép ruhákkal burkolt az egész testünk, gyönyörűen felépített karrierekben pózolunk és jobbára mosolygunk, boldogok vagyunk a közösségi oldalakon – a VIRTUÁLIS DIMENZIÓBAN –  publikált képeinken, de belülről, az érzéseinkben, valami hiányzik. Valamit folyton kutatunk, keresünk, még többet, még szebbet, még jobbat akarunk.

Nos, visszatérve a több-dimenzióra, lássuk csak:

van a HANGOK DIMENZIÓJA. Beszédhang, énekhang, zene, énekesmadarak hangjai, gépek, tárgyak, berendezések hangjai, az emberi fül számára nem fogható ultra- vagy infrahangok, melyek attól, hogy nem látjuk őket, még ugyanúgy hatnak ránk a rezgésükkel…

van az ILLATOK DIMENZIÓJA. Az embernél és állatoknál ez a párválasztás kiinduló alapja, genetikailag kódolt a felismerés mechanizmusa, a virágok illata éterikus világokba repít, a trágya szagát nem bírjuk, bizonyos más szagok pedig egyenesen hányingerre késztetnek.

van a GONDOLATOK DIMENZIÓJA. Na, ez egy érdekes történet. Gondolataink szerteágazóak ugyan, de erősségük, a mások általi érzékelhetőségük, a gondolattal való tárgyak mozgatása igencsak csökevényes, ezért is nézünk csodálattal arra a „mágusra”, „illuzionistára”, aki ezt könnyedén megteszi.  Ők azért tudnak ilyet, mert tisztában vannak más dimenziók-beli létezéseikkel, olyannyira, hogy abban ténykedni is tudnak, formálják az anyagot, manipulálnak (a szó jó értelmében is véve) vele.

éééés ott van a híres SZELLEMEK DIMENZIÓJA. Még mindig nagyon kevesen hisznek benne, bár már egyre többen, de az összes inspiráció, hirtelen ötlet, a semmiből feltámadó gondolat ebből a dimenzióból jön. Senki sem tudja igazából, hogy hol jár éjszaka, amikor a teste az ágyban fekszik, de a tudata, a szelleme érdekes képeket vetít az agyában, amit mi álomnak nevezünk a három dimenzióban, holott az nem is mindig álom, csak agyunk így tudja nekünk értelmezni, és így biztonságos számunkra, hogy nehogy véletlenül ránk süssék: meggárgyultunk… Itt tudunk találkozni halottainkkal és más dimenziókban élő egyéb lényekkel, olyanokkal, amiket bizonyos sci-fi filmekben látunk. Ők ugyanúgy léteznek mint mi, csak nem mindig érintkezünk velük.

Egyéb itt nem felsorolt dimenziók a FÉLELEM DIMENZIÓJA, a PARADICSOM DIMENZIÓJA, az ÖRÖM DIMENZIÓJA, a HARAG DIMENZIÓJA, a SAJNÁLAT DIMENZIÓJA, stb. Mind-mind életünk része lehet, mi vagyunk azok, akik eldöntik, mintegy láthatatlanul kapcsolgatjuk fel és le a hozzájuk vezető kapcsológombokat, hogy melyikben szeretnénk hosszabb időt eltölteni. Apropó, az IDŐNEK is van DIMENZIÓJA. Abban is vagyunk és lehetünk azon kívül is, pl. ha valami jó dolog történik velünk, észre sem vesszük mennyi idő eltelt, kilépünk az időtlenségbe… állítólag ilyenkor fiatalodunk, mert az időnek „vasfoga” van, és amit nem érzékelünk, az nem is fog rajtunk. 🙂

S aztán jön az egész játék vége, a HALÁL DIMENZIÓJA,  ami megint csak a test-hez kötött, hisz, ami a testünket elindította, felépítette és végigvitte a háromdimenziós életünkön (ami helyből sokkal több dimenzió, mint hisszük), az megszűnik, szétesik és keres valami új formát.

Szóval mi is létezik valójában? Mik is vagyunk mi igazából? Kik is vagyunk mi valójában? Nos, erre mindenki maga keresse meg magának a választ, mert amilyen sokrétű ez a világ, gyanítom sokféleképpen lehet ezt fogalmazni. Annyi biztos számomra, hogy nem árt tágítani azokat a nézeteket, amibe beleszülettünk, mert könnyen lehet, hogy lemaradunk a régihez való ragaszkodásainkban.

Az emberiség már rég nem ott tart, hogy meg kell küzdenie az élelemért és lakóhelyért, bár bizonyos szinteken még mindig folynak ezek a harcok (globális politika és gazdaság). A kommunikáció szintén pipa, hisz létrehoztuk a telekommunikáció számos állítólag minket segítő eszközét, ami mind-mind bennünket szolgál…  de a szomszéddal és a családdal alig váltunk normális szót, ha a gépek előtt ülünk naphosszatt.

Hogy innen hová lehet tovább lépni?

Hááát, egy újabb DIMENZIÓBA…

… aminek alapjait ezúttal is, MI MAGUNK építjük.

Kellemes tavaszodást!!!

Kátai Piroska, 2018. március 1.