az Anasztázia „mozgalomról” Magyarországon…
Magyarországon 13 éve, 2005 óta kapható az Anasztázia sorozat. Az első két kötet még egyéni terjesztők útján jutott el az emberekhez, akkor bolti forgalomba még nem került, később a harmadik, “A Szeretet Tere” című kötet megjelenése után 2007-ben került a boltokba. Az utolsó könyv, az “Anaszta”, 2014 januárjában jelent meg. Azóta a sorozat több tízezer példánya talált gazdát, de az interneten terjedő beszkennelt kalózpéldányokat is számba véve becsléseim alapján az olvasó közönség száma az 50 ezret is elérheti. Jelenleg több, mint 20 nyelven olvasható a világ minden táján.
Fő gondolata: egyhektáros családi birtokok, virágzó paradicsomi bőséget idéző kertek, és a birtokokból álló települések létrehozása a földön, amelyek önellátásra, önfenntartásra törekvő családi gazdaságok, munkát és élhető teret, a Szeretet Terét biztosító területek, ahol a földdel harmóniában élni szándékozó családok telepednek le. Ebben az élhető térben, a családonként egyhektáros területen, egy 5 tagú család teljes élelmiszer szükségletét meg lehet teremteni vegyszermentes termesztéssel, ahol nem cél a piacra termelés. Piacra csak a felesleget viszik, vagy a szomszédokkal cserélik el azt, ami bőséggel termett.
Az egyhektáros birtokokból létrejövő települések nem nevezhetők öko- vagy bio-falvaknak, ugyanis itt nem csak az organikus termesztés illetve életmód a fontos… itt emberi létünk megértésének és a rendeltetésének megfelelő élettér kialakítása folyik… a lélek vágyával összhangban, mely sokkal mélyebbről fakad, mint az tudatos ma bennünk… Az egyén teljességének, a család generációkat összekötő erejének a visszaállítása történik… A családi birtokok létrehozói megértik kik ők az előtte élt őseik sorában, és azt is, hogy miért fontos születendő gyermekeik számára a “Szeretet Terében” való fogantatás… ahol az édesanya nyugalomban, háborítatlanul, a saját (éden)kertje gyümölcseiből fogyasztva éli végig várandóssága hónapjait, táplálja testét, lelkét… a térben, ahol párjával mindent együtt ültettek, együtt készítettek, együtt várták gyermekeik világra jöttét, és együtt nevelve adják tovább az értékeket, ezáltal biztosítva számukra mindent, ami az egészséges élet indításához szükségeltetik…
Jómagam 2007 óta járom az országot és keresem fel azokat a családokat, akik létrehozzák a saját “Szeretet Terüket”, akár olvasták Anasztázia könyveit, akár nem.
Azóta nagyjából 70-80 ilyen családi szeretet-kertet jártam be, amelyek többsége zömmel egy hektáros vagy annál kisebb föld területű. Kisebb összefoglaló cikket írtam élményeimről 2014-ben, amely itt olvasható: http://www.szeretetteremuhely.hu/?page_id=329, majd később 11 videó riportot készítettem el 2017-ben (ezek folytatását a következő években folyamatosan tervezem) azokkal, akik nyitottak az érdeklődők felé is, majd 2018 februárjában egy erre a célra létrehozott “virtuális faluban”, a Magyarország Nagyfalu (www.monagyfalu.hu) térképes honlapon elhelyezve mindenki számára láthatóvá teszem az eredményeket.
Több generációs családok együttélésében van példa nagyobb méretű tanya birtok kialakítására is, ilyenre lehet példa a Zsilinszki család tanyája Tompán (10 hektár erdővel együtt) az ország déli határátkelőjénél. (Videóriport velük: https://youtu.be/Fh0GVdjqiEM)
A családi birtokokon élőkkel az elmúlt 11 év alatt nagyon jó barátságot alakítottam ki, van akikhez minden évben visszatérek, akár többször is, vagy segítek az idénymunkák idején, illetve volt olyan család is, akiket egy éven keresztül rendszeres támogattam anyagilag. Több Anasztázia sorozat könyvet adtam könyvtáraknak, magánszemélyeknek, ezzel támogatva az ügyet. Mindezeket eddig szabadidőmben, saját költségvetésből finanszíroztam.
Az ország minden területén jártam, volt mikor egyedül, volt hogy a könyv fordítójával és kiadójával együttesen hívtak meg bennünket előadást tartani, vagy csak beszélgetni. Nagyon sokszor beszélgetős köröket, esteket tartottunk egy-egy témakörben, mint pl. a gyermeknevelés témakörében, valamint többször szerveztünk tevékenységgel egybekötött összejöveteleket is, például Máriahalmon közterületen virágokat és fát ültettünk, Baji Bélánál segítettük a kerti munkákban és favágásban, a Sas-hegyen Budapesten több konténernyi illegálisan lerakott szemetet szedtünk fel zártkertekből és különböző gödrökből, vagy számos magánbirtokon ültettünk el fákat, bokrokat.
A közösségi szervezésű beszélgetések, családi birtoklátogatások és segítségadások száma összességében kb. 120 települést érintett az elmúlt 11 évben. Ezek 90%-át én szerveztem, többnyire hétvégeken.
A helyek, ahol jártam (számos helyen többször is):
Szentes –Hankó család, Deák Alberték, Mucsi Zoli, Füsti Gabiék tanyája, Mészárosné Marcsiék, Baranyai Vitáliáék permakulturás tanyáján,
Mosonmagyaróvár – Sántha Izabelláék kertjében és találkozás Ozsváth Máriával,
Sopron – rügyséta a Lővérekben,többször meghirdettem programként és kirándultunk nőnap tájékán,
Bicske – a budapesti Cédrus Centrum létrehozóinak családi birtokán,
Kiskőrös – eladó tanyákat néztünk Strobl Mónika barátnőmmel,
Sárospatak – Cserháti Diána és családja, társakat, játszó partnereket gyermekeik számára a kék túravonal egyik pontjához közel (Cirkáló-tanya),
Hidegség – Szabó Miklós és családja 3 kisfiúval, kéthektáros kertben,
Németbánya – Csikós Kriszta gyönyörű háza és kertje + iskolaszervezés Pécselyen,
Kisrákos – Őrségben találkozó Almási Béláéknál + Kovács Gyulánál: az ősi magyar gyümölcsfák termesztőjénél + Gyöngy Oszkáréknál, akik jurtában élnek már több mint 10 éve télen-nyáron,
Úny – Tihanyi István családjánál,
Aba – a 2008-ban alakult Abai gimnázium megtekintése, akkor még csak egy osztály volt és a helyi Műv.Házban egy helyiséget béreltek, később a már kész iskolában tartottuk a Földház Konferenciát 2012-ben 80 fő részvételével, 20 telekocsival Bp-ről utazva,
Máriahalom – a Biofaluban Lakatos Gézánál és a Tihanyi család birtokán,
Nógrád falu – Szabó Réka és Zoltán és családja (volt Tihanyi Réka): https://youtu.be/XIx42HXn9fE
Alcsútdoboz – az arborétum akkori vezetőinek családi birtokán – Halász Ferenc és családja,
Tápiószentmárton – Potonyecz Lauráéknál,
Böde Jóga központ Budapesten – Böde Istvánnál találkozó, István volt Megre magyar hangja az Anasztázia hivatalos Hangos könyv változatában,
Tápiószele – Baji Bélánál kerti munkákban besegítés, beszélgetés,
Kőszárhegy – Nyirediné Antal Andrea családjánál
Gyomaendrőd – Békés megye, Gál Lívia kertjében, akivel iskolával kapcsolatosan találkoztunk,
Békés község – Szabó Lajos és felesége Icus nagyszülei által ültetett, ősfás családi birtokán,
Fülöpjakab – Francia Ritáék családi birtoka, találkozó Petró Tiborral és Magyar Zolival
Budatétény,
Ásotthalom – Boncabirodalom, Bánvölgyi Helga és Keresztény Zoli birtoka,
Kékgolyó utca, Budapest – Zengő Klub találkozó Dr. Gergely Ákosék csapata
Maglóca – Blága Tibor polgármesternél, később Balatonhenyén vett területet,
Panyola – Papp Imiéknél, videó interjú alanyom: https://youtu.be/x1jniMdEJbc
Kesztölc – Pilisi Zengőkert néven alakult családi birtok: https://youtu.be/9ZAVtC3epR0
Terény – anonimitást kérő család, a “legvadabb” körülmények között élő család, 4 gyerek,
Pilisszántó,
Verőce-Magyarkút – Atarvis és Csodina egyhektáros telkén: https://youtu.be/t1Jlto4txb8
Hármashatár-hegy – Szabó Miklós erdész és családja gyönyörű háromhektáros területe,
Sárvár – Horváth Isti kertje és focipályája, tavasszal interjú készítés előjegyezve,
Legénd – Eperjesi Tamásnál,
Budapest Kamaraerdő – Csizmadia éva szalmabála háza: https://youtu.be/IlvCm65B-xI
Kondorfa – Takács Anasztáziáéknál egyhektáros területen jurtás tábor,
Rábagyarmat – Huszár Veronika kiskertje,
Kávás – Burucs Andi és Paulics Péter tanyája, velük már sokan készítettek interjút, legutóbb a Magyar Nemzet: https://mno.hu/f22/nem-kerunk-a-varosbol-azaz-jurtaban-az-erdo-kozepen-2394591
Szolnok – Csomor Emesénél, aki Cegléden másképp tanuló első osztályt indított,
Etyek – Mattyasovszki Gáboréknál, akik a Kőbányai közösségből kiválva itt kezdtek saját birtokot,
Érd – Pécsi Gábornál, azóta ő már a Balaton környékén Holládon él,
Diósd – Beró Szilárdéknál, náluk gyakran volt Anasztázia találkozó és DÉCS tanulócsoport,
Szokolya – Lőrincz Erzsébet birtokán, aki a Dunakanyarban több beszélgetős kört is létre hívott,
Nógrád falu – Karakai Tamásék, egy erdész és egy mentős orvos házaspár, 3 gyermekük van,
Pócsmegyer – Varga Virág barátnőmék telkén,
Kecskemét – Károly Anna és közössége, alternatív iskolát létrehozni szándékozó csoport,
Lakitelek – Illés tanya, Illés László és felesége Aranka tanyáján oktatási csoport összejövetel,
Nemessándorháza – első családi birtoktelepülés, Christoph és Yella, svájci-német házaspár szervezése, akik létrehozták a Terra Animam egyesületet a település támogatására,
Balatonhenye – Blága Tibornál és Tihanyi Rékáéknál,
Pécsely – Bárdi-Farkas János és Bea területén, egyenlőre bérelt, de iskolát szerveztek,
Tótvázsony – telkek, kis Gella Csikós Krisztával, esetleg iskolaszervezéshez való felhasználása,
Fonyód – Mikóczi Adrianna és Baranyai Béla balatoni birtoka,
Bárdudvarnok – Szombathelyi Tibor birtoka, 3 hektáros, hatalmas tóval is rendelkező gyönyörűség,
Ságvár – Pécsi Gábor családjának hétvégi birtoka,
Pestszentlőrinc és Sas-hegy – saját és bérelt kiskertek, zöldségnövények, gyümölcsfák gondozása,
Verőce – Császár Sándoréknál,
Kismaros – Bolla Anitáéknál,
Balatonújlak – Csizmadia Évánál, korábban Kamaraerdőn, félgömb alakú szalmabála házban,
Pesthidegkút – Szenderák Gabi háza és kertje, Bakos Feri párja, akivel Sas-hegyen közösségi kert,
Ásotthalom – Tóth Beánál, Anasztázia találkozók előadója is volt: https://youtu.be/r8OMJ92Qf50
Tompa – Zsilinszki család: https://youtu.be/Fh0GVdjqiEM
Ópusztaszer – Törő Kriszta és Nagy Tamás tanyája: https://youtu.be/s67kpuyf_bQ
Pilisvörösvár – Bars Mária kiskertje: https://youtu.be/w1Oxx7NasOA
Solymár – Dömötör Boglárka, a könyvek kiadója és kertje: https://youtu.be/I7TEuzgTUXY
Tiszaföldvár – Serdültné Emma telke, idén lesz kisfilm is róla,
Göd – Árkai Márti kertje, találkozók és iskolaszervezések helyszíne,
Véménd – Németh Kitti, Szitakötő Klub, 1,5 hektáros birtok, tavaszi Anasztáziás csoport találkozó helyszíne lehet https://youtu.be/NC-PTkz-dAM.
Öko-települések, ahol jártam: Visnyeszéplak, Galgahévíz, Magfalva, Fülöpjakab, Somogyvámos, Agostyán, Nagyszékely, Gömörszőlős – Mindenhol más a kialakítás, a közösségek küzdelmesek, keresik a megoldást.
Együttműködés: Alekszej Baklanovval, aki járt egy orosz Családi Birtoktelepülésen, Kovcsegen, és kapcsolatot ápolt 2009 és 2011 között velük. Sajnos Alekszej hirtelen halála miatt nem tudtuk ezt folytatni.
Iskolaszervezések: Budapest, Pécsely, Kecskemét, Csehország, Szlovákia, Szlovénia – a Fekete-tenger menti Scsetyinyin akadémikus által vezetett bentlakásos állami líceum hatására szerveződések, nem lett belőle iskola.
Szlovéniába iskolaszervezők hívtak megbeszélésre, Szlovákiában Bartkó Edith és társai családi birtokait utaztam megnézni, illetve ott is indult egy iskola szerveződés. Csehországban nyári táborba hívtak, ahol Anasztáziás családok jöttek össze.
Tanulócsoport szervezés Budapesten Sándor Klárával 2015-ben, ez később megszűnt.
Rádióriportok: Szentes városi rádió, Radio Drive Fm Budapest: élő beszélgetés,
Egészségnapok, előadások: Sopron – Gesztenye és méz nap, Szentes, Gyöngyös, Zsámbék, Hévíz – könyvtár.
Kátai Piroska, 2018. január 27.
Kapcsolódó oldal: CSALÁDI BIRTOK