Itt a szeptember eleje, kezdődik az iskola.  Elnézem ezt a sok iskoláskorú gyermeket és az az érzésem, mintha sorozásra mennének. Mert az iskola kötelező elfoglaltság, nem lehet hiányozni, csak orvosi igazolással lehet távol lenni. A gyermekeinknek nincs választási lehetősége, nem változtathatnak az életkor szerinti besorolásukon, iskolába menni kell, nincs mese. Nagyobb településeken esetleg annyit tehetnek, hogy iskolát váltanak, ahogy mi felnőttek munkahelyet, ha nem tetszik az, ahol épp vagyunk.

De miért is járunk iskolába? A tudásért? A közösség miatt? A társadalom fenntartása miatt? A rend miatt?

A hatalmi elit soha nem járatta iskolába a gyermekeit. Vagy legalábbis nem oda, ahová a többség. Elgondolkodott ezen valaki, hogy miért? Egyszerű a válasz. Mert sosem volt szüksége rá.

A népet, a középréteget, a büszke polgári réteget a tudatlanság hitében tartás után hirtelen megmerítik a tudás tengerében, az iskolában, és elhelyezik valamilyen munkahelyen, ahol végig a rendszert kell szolgálnia, majd mikor már kiszipolyozottan, megfáradtan végre nyugdíjba vonul, szolgálatának jutalmát, nyugdíját és az összes idejét az egészségének helyreállítására, orvosoknak és gyógyszergyáraknak adja oda, majd kiábrándultan, s a haláltól való iszonyatos félelemében eltávozik ebből a csodálatos világból, miután mindenki siratja.

Nem tudja, csak időnként sejti, hogy a tudás nem iskolához kötött, ahogy a boldogulás sem munkahelyfüggő, és a boldogság sem függ össze azzal a pénzösszeggel, amit épp birtoklunk.

Tehát szeptemberben indul a tanítási szezon, a tanulás viszont sosem áll meg.

Tanulni lehet az iskolában, lehet főzés közben, lehet nyaraláskor, lehet építkezéskor, lehet utazás közben vagy lehet csak a családi körben, megfelelő élettérben élve.

Ma, az internet korában, az embereknek nem kell minden nap a munkahelyre eljárni, hogy elvégezzék a dolgukat… értelmetlenné válik a gyermekek osztálytermekbe terelése a „tudásmegosztás” miatt… a tudás nem megosztható, csak az információ… Sok mindent át kell értékelnünk.

Az iskolákban a gyermekek határokat feszegetnek, amelyeket a tanárok csak azért akarnak mesterségesen fenntartani, hogy értelmet nyerjen pecsétes diplomájuk, amely napról napra éppúgy értéktelenedik, ahogy az egyre több új tudományos felfedezés üti ki a régi vélekedéseket.

Az internet korában, az információs társadalomban sokan azért kallódnak céltalanul, mert a „legyen egy házad, egy autód és szép családod” modell már nem jelent igazi kihívást, viszont az a törekvés, miszerint „élj szabadon, tiszta környezetben, valósítsd meg egyéni céljaid” lépten nyomon akadályokba ütközik önpusztító életmódunk miatt.

Szép lassan létrejön egy réteg, akik felismerik, hogy nekik a rendszer nem hasznos, ezért kilépni akarnak úgy, hogy megoldják a rendszer nélküli életet. Saját élettereket alakítanak ki, maguk építik házaikat, megoldják az energia ellátásukat természetes forrásokból, otthon szülnek, nem oltatják be a gyermekeiket, maguk gondoskodnak a taníttatásukról és maguk alakítják közösségeiket is. Tehetik ezt azért, mert bíznak magukban, saját teremtő képességeikben, hisznek abban, hogy mindenük megadatott a természetben, amire szükségük van, a kezdetektől fogva.

Közösségre szükség van, iskolára is szükség van, de már nem úgy, mint korábban. A közösség magától, természetes módon létrejön, azt nem kell építeni, létrehozni. Elsődleges közösség a család, ez a mag, tágabban értelmezve közösség még a rokonság, a szomszédság, a település lakossága, a növények, az állatok közössége, ami bennünket körül vesz. Mindig közösségben vagyunk, nem tudunk nem közösségben lenni.

Visszatérve az iskolára… a tudásmegszerzés ezen formája erősen átalakulóban van… Azoknak a szülőknek üzenem, akiknek gyermekei szenvednek az iskolától, sírva mennek haza onnan, hogy üdvözöljék ezt a „jelenséget”, mert ez azt jelenti, hogy ők nem tanítást igényelnek, hanem tanulni szeretnének. A kettő nem ugyanaz. Ahogy az információ sem tudás, csak annak egy apró összetevője.

A tanulni szándékozó gyermekek legjobb „intézménye” a magántanulói státusz. Magyarországon szabadon elérhető lehetőség, amikor a gyermek saját ritmusában, saját biztonságos életterében, a saját maga által választott körülmények által tanul azt, amire épp kíváncsi, amilyen irányba menni szeretne. A közoktatásban rájuk lőcsölt sok felesleges tudás akadályozhatja a valódi tanulást, ahogy a háztartásban is belebotlunk azokba a tárgyakba, amelyeket azzal a felkiáltással teszünk el, hogy „majd jó lesz ez még valamire”. Aztán egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy elborít a sok lom, nem találjuk, amit keresünk.

Szóval ideje lomtalanítani a fejekben, kiszelektálni az információ tengerből azt, amire valójában szükségünk van, és kidobni azt, amire nincs.

A tanítás egyre inkább feleslegessé válik, mert csak tanulás van, mely az egyéni fejlődésre, az egyéni felelősségvállalásra helyezi a hangsúlyt. Az egyén fejlődéséhez viszont élettérre van szükség, szabad, nyílt terekre és nem bezártságra, az egyéni képességek nyesegetésére, amiről most az iskola nagyrészt szól.

Tehát még ha a magántanulást is választjuk, az ne tanítás legyen, inkább a megfelelő környezet biztosítása, ahol a gyermek biztonságban azt tanul, ami őt érdekli. Egy ilyen közegben magától megjelenik a belső motiváció, nem kell azt hajkurászni, mint ahogy azt most oktatási berkekben oly nagy erőkkel teszik.

Kátai Piroska, (jobb agyféltekés angol nyelv)tanár

2017. szeptember 3.