Panyola

2017 őszén egy “Magyarország Nagyfalu” elnevezésű térképes internetes oldalt indítok el, amelynek keretében össze szeretném gyűjteni Magyarországon azokat a családokat, akik elkezdték építeni (egyhektáros) Családi birtokukat, már ott is élnek, életmódjukban a természettel való harmóniára és önellátásra törekedve. Azokat is megkeresem, akiknek még nincs ilyen birtokuk, de maguk körül tudatosan már létrehoztak valamit, mely a jövőbe mutat, létrehozták a saját “Szeretet Terüket”. A Nagyfalu programról bővebben ITT.

Ötödik helyszín: Panyola – PappImiék

Papp Imi neve fogalom Panyolán, aki ismeri őt, az tudja mire értem. Egy igazi egyéniség, aki a maga módján sokat tesz a nehezebb sorsúakért, a testi-lelki-szellemi nevelésért, a szabolcsi régió fellendítéséért, stb.

A Panyolafesztivál idején augusztus első hétvégéjén már évek óta hagyományos módon Lomnapot tart, amikor megnyitja udvarát és kertjét minden érdeklődő számára, akik úgy érzik talán nála találnak meg valamit, amit keresnek.

2018-ban tábor lesz PappIminél minden olyan gyermek számára, akik a természetes, egyszerű életmód mellékhatásait magukon meg szeretnék tapasztalni… A többit mondják el a következő videó szereplői:

Poroszló, 2017. szeptember 02.

Előző interjú: Pilisi Zengőkert

Következő interjú: Ópusztaszer – Törő Kriszta és Nagy Tamás