avagy

Hogyan csökkentettük le az éves bevételünket 42.000 dollárról 6.500-ra

Valós történet: Kevin & Donna Philippe-Johnson

Mint középosztálybeli amerikai, mindig nehéz volt megértenem hogyan kellene megélnünk, amikor olyan sok tényező dolgozik ellenünk. Hogyan élhetünk napról napra, amikor emelkednek az élelmiszerárak, a benzin ára, az autó biztosítása, az adók és az egészségügyi ellátás díja, miközben a munkanélküliség bizonytalanságával is meg kell küzdenünk? A múltban, amikor számításba vettem ezeket, reménytelenség érzése szorongatta a gyomromat. Sok minden van, amiről beszélhetnénk, hogyan lehet megoldani ezeket a dolgokat, de úgy tűnik semmi sem szünteti meg a küzdelem és stressz lefelé húzó spirálját, amit emberek milliói tapasztalnak.

Sok dolgozó emberéhez hasonlóan az én életem is rendben ment a 80-as években. Jól fizető állásom volt és bár nem élveztem a munkám, az hogy stabil fizetést kaptam hetente segített abban, hogy ne legyen panaszra okom. De aztán a 90-es években jött a hidegháború és ezután 10 év alatt kilenc elbocsátáson mentem keresztül. A szeptember 11-dikei esemény eljöveteléig nem sikerült stabillá tenni a megélhetésem a petrokémiai iparban már több mint 10 éve. 3-4 hónapot dolgoztam, aztán újból munkanélkülivé váltam.

Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Az az életstílus, amiben felnőttem és hittem, már nem működött, és nem volt még kész másik. Nyilvánvalóan senki sem tudott ebből engem kisegíteni így úgy döntöttem, hogy kezembe kell vennem az ügyeket és újra kell definiálnom az élethez való alapvető hozzáállásom.

Szerencsére kalandszerető feleségem van. Nagyon hasonlóan gondolkodott hozzám és ő is hajlandó volt drasztikus változtatásokat hozni az életünkben. Elkötelezett csapatként eldöntöttük, hogy kifundáljuk hogyan tudjuk túlélni a bizonytalan és nehéz gazdasági időszakokat. Mivel nem volt sok pénzünk, mert egyre nehezebb lett stabil munkahelyet találni, úgy döntöttünk, hogy átgondoljuk az alapvető igényeinket, ahhoz, hogy saját életet alakíthassunk ki, amelyben karrier és teljes állástól függetlenné válhatunki.

Számunkra ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy vidékre kell költöznünk. Ha szegények leszünk, gondoltuk, legalább legyünk szegények vidéken. Így legalább tudunk saját terményeket termeszteni és le tudjuk csökkenteni a kiadásainkat. Később rájöttünk, hogy sokan mások is hasonlóan éreznek. Manapság már van egy kicsi, de növekvő mozgalom az országban, ami a „kreatív, önkéntes egyszerűség” (Voluntary Creative Simplicity) életstílus felé törekszik.

Először is azoktól a tényezőktől akartunk megszabadulni, amelyek lehúztak bennünket. Mindentől megszabadultunk, amire nem volt szükségünk és igyekeztünk kifizetni minden adósságainkat. Aztán felmondtuk az összes hitelkártyát, csak készpénzt használtunk, így hatékony pénzügyi tervünk volt, amely megtanított bennünket, hogyan követhetünk nyomon minden pennit. Ezzel a módszerrel végülis tudtunk spórolni egy keveset. (lásd a „Pénzt vagy életet”, Joe Dominguez és Vicki Robin könyve).

Ugyanakkor erősek és egészségesek akartunk marad, hogy el tudjuk végezni a szükséges munkákat ehhez a minimalista élethez, ezért változtattunk az evési szokásainkon. Abbahagytuk a standard amerikai gyors ételek és előrecsomagolt szupermarketbeli termékek fogyasztását, helyette biotermesztésű teljes kiőrlésű árukat, nyers gyümölcsöt, zöldségeket, fermentált tejtermékeket, dióféléket, magvakat és csírákat, valamint elhagytunk az összes tápanyag nélküli ételt és a gyógyszerek fogyasztását. Elkezdtünk rendszeresen sétákat tenni, jógázni, és kertészkedni. Mivel nem akartunk tovább egészségügyi biztosítási díjakat fizetni, elindítottunk egy speciális (1000 dolláros) megtakarítási számlát sürgős esetre, ha valami elsősegélyre lenne szükség. És természetesen megszabadultunk a mobiltelefon-, a kábeltévé- és internet számláktól, és jelentősen lecsökkentettük a légkondicionáló használatát is. Az egyszerű élet ösvényére való lépés egy olyan folyamat indítása volt, amely az életünk minden területére kihatott.

Végül találtunk egy 2 holdnyi földet 35 mérföldre a várostól. Egy nyáron, új víziónk által vezérelve, búcsút mondtunk a városnak, és véglegesen kiköltöztünk az új helyünkre, ahol sátrat vertünk, hogy ott éljünk. Nagyon boldogan éltünk abban a sátorban egész nyáron, közben kitisztítottuk a földterületet és felépítettünk egy rusztikus stílusú 10 inch-szer 12 inch-es szobát alvó emelettel. Mindig annyit haladtunk, amennyi pénzünk volt, hurcolva minden építési anyagot a régi pick-up teherautónk hátuljában. Bár sosem építettünk még semmit sem, keményen dolgoztunk és megtanultuk a saját hajlék építésének csínját-bínját.

Ahogy a kis kinti épület formálódott, a következő egy föld alatti ciszterna építése volt, hogy összeszedje az esővizet, és végül, egy 3 szobás (500 négyzetláb) kabin építése. Mivel 9000 dollárt kölcsönkértünk a telekvásárlásra, továbbra is mindenféle állást elvállaltam (tervezés, tisztviselői állás, futár, mosogató, pékmunkás, stb.) míg Donna biokertészeti munkákkal, gyümölcs fák ültetésével és komposztálással foglalta el magát. Ő nagyon élvezi, ha őshonos fákról, gyógynövényekről tudhat meg valamit, amit ő is termeszthet.

A következő pár évben míg az önállósodási és függetlenedési céljaink megvalósításán dolgoztunk, erősebbek lettünk, egészségesebbek és képességeinkben magabiztosabbak, jobban bíztunk a saját szakértelmünkben. Ez nagyon feltöltő tapasztalat volt. Megtanultuk, hogyan építsünk dolgokat, hogyan termeljük meg a saját élelmünket, felelősséggel kezeltük az egészségünket és mindenekfölött, megtanultunk újból nevetni és jól érezni magunkat. A saját magunk által termelt friss élelmiszer öröme, látni azt, ahogy minden harmonikusan növekszik és fejlődik, saját kezeinkkel dolgozni és minőségi időt egymással tölteni mind lassan felváltotta azokat a költséges, hamis értékeket, amikkel azelőtt az időnket töltöttük.

Lassanként visszafizettük a földünk költségeit, befejeztük a kabint, és sikeresen lecsökkentettük az alapvető költségeinket. Észrevettük, hogy a költségeink csökkentek mialatt az életünk minősége növekedett. Amíg otthon voltunk, nem kellett utaznunk egy állandó állás miatt, igazából nem volt sok pénzre szükség. Az önkéntes egyszerűség életstílus életünk minden területén egyszerre eredményezett a hatékonyságot és a fejlődést. Hamarosan beigazolódott mennyire nem hatékony a teljes állásban dolgozás. Miután kiszámoltuk az állásba járással kapcsolatos összegeket, rájöttem, hogy a tisztán hazavitt összeg csak 3 dollár óránként. Ez már teljesen meggyőzött arról, hogy sokkal költséghatékonyabb otthon maradni, a saját élelmiszert termeszteni, saját tűzifát hasogatni és megsütni a saját kenyerem, mint nap mint nap a munkába utazni. Mégis szükségünk van valamilyen bevételre.

Bár lecsökkentettük a havi költségeinket kb. havi 540 dollár alá (jóval az amerikai létminimum alá), még mindig megoldást kellett találnunk arra, hogy milyen bevételhez jussunk anélkül, hogy teljes állásban kellene dolgoznunk. Amint sikerült drasztikusan lecsökkenteni a szükséges pénzmennyiséget, tudtam, hogy könnyű lenne valamilyen ritka foglalkozást űzni, mint rusztikus bútorok építése, gitározás borravalóért, egyszerű bútorkészítés, félállásban vázlatkészítés, irodai munka, vízvezeték szerelés, stb. Bárhogyan is, azért volt valami, amit nagyon szerettem csinálni… és ez a teljes kiőrlésű  lisztből készült kovászos, kézzel gyúrt kenyér sütése a kinti fatüzelésű kemencében.

Mindig megosztottam a kenyerem a barátainkkal és a családdal, de az sosem jutott eszembe, hogy ezzel plusz pénzt keressek. Hamarosan rájöttünk, hogy nincs autentikus, kézzel készített kovászos kenyér a környezetünkben, és lassanként az emberek elkezdték kérdezgetni, hogy vehetnének-e tőlünk. Egy éven belül lett elég kenyér vásárlónk, hogy előteremtsük azt a kis pluszt, ami az egyszerű szükségleteink fedezésére kellett. És most még többre van szükség, barátaink és szomszédaink várólistára kerültek, hogy a kenyerünkből ehessenek. Tudják, hogy a kenyér nagyon különleges, mert biotermesztésű búzából, frissen, kézzel őrölve és a veknik teljes egészében kézzel készültek, nagy szeretettel, gondoskodással, a saját kinti kemencénkben készültek.

Meg szeretnénk másokkal is osztani, hogy nagy piaca van ennek a speciális típusú kenyérnek, még egy olyan kisvárosban is, mint a miénk, mert különböző okok miatt, az emberek többsége nem tud, vagy nem akar saját magának ilyet sütni. Valójában akkora kereslete van ennek az egyedi kenyérnek, hogy az emberek még 4,50 dollárt (kb 800 Ft) is hajlandóak fizetni érte. Bárki, aki egy kis plusz pénzt szeretne keresni, mondjuk 50 – 100 dollárt vagy többet hetente (8.000 – 16.000 Ft), fontolja meg, hogy elsajátítja ezt az értékes szakmát, majd tanítsa meg és ossza meg ezt a helyi közösségével. Mi folyamatosan osztunk ki hasznos anyagokat a kovászos kenyér jótékony hatásáról, tájékoztató jellegű előadásokat ajánlunk a helyi közösségünknek és ingyenes kóstolókat rendezünk.

Az elosztási rendszerünk úgy nézett ki, mint egy „kenyér kereskedés”. Vannak állandó vásárlóink akik egyszerre 6 veknit is vesznek, nekik frissen szállítunk havonta egyszer.  A kenyérkészítés megtanulásának nagy nyeresége, hogy olcsón, istenien finom teljes kiőrlésű kenyeret készítünk magunknak, ami segít csökkenteni az élelmiszer költségeinket. Ez csak egy egyszerű példa arra, hogy egy ily értékes szakma hogyan tud támogató lenni akkor, amikor az ember kicsiben gondolkodik és él.

Míg a kulcs az önkéntes egyszerűség életstílus, a „kicsiben gondolkodás”, sok ember mégis abban hisz, hogy épp az ellenkezője igaz – „a nagyobb a jobb”. Például, az emberek gyakran mondják nekünk, hogy be kellene fektetnünk egy sütödébe és még több kovászos kenyeret kellene gyártanunk. De ahhoz, hogy terjeszkedjünk, karriert építsünk a kenyérsütésből és eladásból, kölcsönt kellene felvennünk, hogy vásároljunk kereskedelmi méretű mixert, fagyasztót és hatalmas sütőket, hosszabb munkaidőben kellene dolgoznunk és egy sor bürokratikus engedéllyel, szabályozásokkal, díjakkal és korlátozásokkal kellene szembenéznünk. Végeredményképp az egyszerű, autentikus, kézzel készített kenyeret, amelyet a vevőink szeretnek, fel kellett volna áldoznunk a mennyiség, és a pénz oltárán. Mindenki veszít csak a bank szakemberek és a bürokraták nem. Visszaesnénk a régi, jól ismert csapdába, kölcsönt kellene felvennünk, és fel kellene áldoznunk a szabadságunkat és a minőségi életünket a munka miatt. Ez jó példája az eredménytelenségnek.

Bukást kockáztatnak sokan, akik meg szeretnének szabadulni a rendszer stressz és a pénzügyi rabszolgaságától úgy, hogy közben túl nagyban gondolkodnak. Tudnunk kell, hogy ezt az ipari társadalom és a kölcsönből élő intézmények programozták belénk, mind azzal a céllal, hogy kielégítik a telhetetlen elképzeléseinket. Barátaim, nagyon nagy tudatosságra van szükség, hogy ne essünk bele ezekbe a csapdákba. Ehhez nagy adag improvizációra és alternatív modellek megalkotására is nagy szükség van. Az „önkéntes egyszerűség” elnevezésű életstílus egy opció, mely valódi változást hoz.

A következőket értem ezalatt: sokan már nem gondolkodunk élethosszig tartó karrierben. Bármi okból is, a dolgok változnak ebben az országban. Külső cégek szerződtetése, olcsóbb munkaerő költségek más országokban megszünteti az amerikai munkahelyeket. S bár a munka lehetősége továbbra is létezik, meg kell értenünk, hogy ez talán csak átmeneti időszakra vonatkozik. Miközben az ember továbbra is dolgozik a munkahelyén, karriert alakít, bölcs dolog felállítani egy túlélési tervet, ha szükséges, azokra a bizonyos periódusokra, amikor nincs állandó munkahelye.

Ez jelentheti valamennyi tartalék felhalmozását, egy kis parcella megvételét, ahol kis házikó, sátor vagy indián sátor felállítása is lehetséges, vagy a városból kiköltözést vidékre, ahol az ember megtermelheti magának az eledelét. Idős nagyapám mondta mindig: „Ebben az országban minden baj akkor kezdődött, amikor az emberek feladták a saját élelmiszereik megteremtését.” És igaza volt. A mai fiatalok már azt sem tudják milyen az igazi étel, nemhogy azt, hogy hogyan kell megtermeszteni és elkészíteni! Ennek változnia kell. (Ez a másik ok, amiért népszerűsítjük a kovászos kenyér sütését. Ideje elkezdeni a „lassú étel” mozgalmat).

Kicsiben gondolkodni az egyik legintelligensebb és legerőteljesebb dolog, amit tehetünk. Tudatosan lecsökkenteni az életvitelt az egyszerű alapokig a boldogsághoz vezető út titka. És ez olyan egyszerű. Mi a megoldás? Ez a mi tanácsunk elsősorban fiatalok számára:

„Ne menj bele hitelbe, ne gondolkodj karrierben (csak egy ok miatt dolgozz egy cégnél, azért, hogy fizetést kapj, amiért majd vehetsz egy földet és megtermelheted az élelmiszered), élj egy kis házban, adj túl a szükségtelen dolgaidon, csökkentsd le a havi szükségleteid, vond ki magad a modern technikai materializmus rabszolgaságba taszítása alól, maradj egészséges tornagyakorlatok végzésével, kövess egyszerű, teljes kiőrlésű gabonából készült étrendet, tanulj meg pár gyakorlati szakmát, gyakorold a művészetet és szolgáld a helyi közösséget. Tanítsd meg a gyermekeid arra, hogy hogyan értékeljék az igaz örömöket. Az e világi gazdagság tünékeny: étel, egészség, fák, virágok, gyógynövények, termékeny föld, tiszta víz, friss levegő, barátok és művészet. Tanuld meg értékelni ezeket mindenekelőtt.”

Természetesen rájöttünk, hogy mindenkinek kreatívan, saját magának kell kidolgoznia a saját tervét a környezetének adottságaihoz alkalmazkodva, pláne, ha még gyermekeket nevelnek. (Nekünk 6 felnőtt gyermekünk van.) De „kicsiben gondolkodva”, oly sok lehetőség adódik, és minél többet tudunk használni, annál nagyobb szabadságot élhetünk meg minden újabb évben.

Ha valaki azt javasolta volna nekünk 10 évvel ezelőtt, hogy van egy módja annak, hogy hogyan éljünk kettesben jóval kevesebből a magunk kis kunyhójában, megvegyük a saját szabadságunk, feladjuk az állandó munkahelyet, kevesebb órát dolgozzunk, boldoggá, egészségessé, hitelmentessé, önmagunkba bízva, félelem és életbiztosítás nélküli életet kialakítva fogunk élni, biztosan őrültnek tartottuk volna. Ez egy szenzációs, radikális változást hozó utazás volt számunkra, de mi  tapasztalatból tudjuk, hogy megfelelő elképzeléssel, türelemmel, önfegyelemmel és bátorsággal LEHETSÉGES egy ilyen valóság megteremtése.

A kreatív, önkéntes egyszerűség gyorsabban terjed mint az infláció. Azok, akik megtehetik, ahelyett, hogy túl nagyban gondolkodnának és mindig a több pénzt hajszolnák, hogy boldogságra és biztonságra leljenek, a válasz a görög filozófus, Diogenész, szavaival összefoglalható: „Igaz szabadság a minimum szükségletben lakozik.”