Egy újabb írás Jánossy Árpád tollából:
A szelídség születése I.
Anasztáziának vannak igen meglepő kijelentései, melyek a világ megváltoztatására, jobbítására vonatkoznak. A legtöbb ember az „igen, ebben van valami” kifejezésen túl nem igazán jut, pedig nem ártana, ha elgondolkodnánk az adott téma igazságtartalmán, de legfőképp azon, hogyan lehet azt az életben megvalósítani. Az egyik ilyen kijelentés a Teremtés könyvében olvasható, és arról szól, hogy minden nőnek kerülni kell az intim kapcsolatot az olyan férfiakkal, akik magukba engedték hatolni a pusztítás gondolatát, hogy ne tudjon újra és újra megújulni. Ha a nők így cselekednének, a Földön nem lenne több vérengzés, ha az asszonyok mind hajlandóak lennének ezt megtenni, akkor öldöklésbe senki sem fogna. Mert ugyan melyik férfi akarna háborúzni, ha az asszonyok között egyetlen se akadna, aki utódot hozna neki a világra. Anasztázia ezzel a gondolattal kitartóan és odaadóan hisz minden, ma a Földön élő nőben, tudván hogy óriási lehetőség van a kezükben egy szelídebb világ létrehozásában.
Sokakban felmerülhet, hogy mindez szép és jó (a szkeptikusokban inkább a túl szép hogy igaz legyen), de van-e az életben erre példa, ami megmutatná, hogy tényleg csak ennyit kell tenniük a nőknek a békésebb jövőért. A válaszom: igen, van, a természetben található, ráadásul a genetikailag hozzánk legközelebb álló emberszabásúak között. Ezt szeretném megosztani az olvasókkal
A bonobó (Pan paniscus) az utolsóként, 1929-ben felfedezett emberszabású majomfaj. Eleinte a közönséges csimpánz (Pan troglodytes) alfajának gondolták, és ezért törpe csimpánznak nevezték, de azóta kiderült, hogy ez egy külön csimpánzfaj, amely mintegy 2,5 millió éve vált külön a közönséges csimpánztól. A bonobók szabadon már csak a Kongó-medencében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban élnek, azon belül is főként a 36 ezer négyzetkilométeres Salonga Nemzeti Parkban. Súlyuk és magasságuk nem különbözik lényegesen a csimpánzokétól, de kecsesebb alkatuk miatt kisebbnek tűnnek. A csimpánzokhoz hasonlóan sok hímből, sok nőstényből és kölyökből álló (akár száz fős), szétváló-egyesülő csoportokban élnek, azonban a csimpánzoktól eltérően a bonobóknál a nőstények a dominánsok. A hímek között a domináns nőstény fiai tartanak rendet. Főként szaporodási viselkedésük hasonlít az emberéhez. A bonobók nem pusztán a szaporodás érdekében élnek szexuális életet: az örömszerzés és a társas kötelék erősítése is fontos hajtóerő. A nőstények folyamatosan készek a párzásra, szemben például a csimpánzzal, ahol a nőstény erre csak termékeny napjain hajlandó. Párosodás előtt a bonobó hím megkörnyékezi a nőstényt – de nem agresszíven, erejét fitogtatva, hanem ajándékot (például ételt) kínál neki. A nőstény elutasíthatja a közeledést. Ha két bonobócsapat találkozik, nem kezdenek el harcolni, hanem üdvözlik egymást, ételt cserélnek, és szexuálisan is közelednek egymáshoz. A bonobók konfliktusaikat nem agresszíven, hanem szexszel oldják fel. Ezzel függhet össze az, hogy a nőstény bonobók genitáliája nem csak havonta egyszer duzzad meg, hanem a szoptatás néhány évét kivéve állandóan duzzadt. . A szülő és a kölyök kapcsolata az első 3–4 évben nagyon szoros, ez alatt a nőstény nem is szül újabb utódokat. A bonobók annyira közeli rokonai az embernek, hogy a két faj genetikai állománya 98,4 százalékban megegyezik. A bonobók és nagyon közeli rokonaik, a csimpánzok közelebbi genetikai rokonságban állnak az emberrel, mint a szintén emberszabású gorillával (Gorilla gorilla). Hozzá kell még tenni, hogy a bonobók nem vadásznak kisebb majmokra, mint a csimpánz hímek, húsfogyasztásuk csupán néhány kisebb gerinces állatra terjed ki, nagyrészt azonban növényevők. A csimpánz hímek egyébként annyira agresszívek, hogy ha idomítani akarnak egy állatot, azt csak egy nősténnyel tudják megtenni. Véleményem szerint az agresszivitásuk összefügg a húsevéssel, de erről bővebben a Szelídség születése II. című fejezetben írok majd.
Bonobók:
Csimpánzok:
Kérdés, hogyan vált külön ez a faj 2,5 millió évvel ezelőtt, és miért lett a viselkedésük között ekkora eltérés? Én erre egyetlen lehetséges magyarázatot tudok adni, köszönhetően Anasztáziának, mégpedig azt, hogy millió évekkel ezelőtt jóval nagyobb területen élhettek a csimpánzok a mainál (az emberiség még nem szorította őket vissza rezervátumokba), a nagyobb területen többen voltak a mostani létszámuknál, és a nőstényeknek volt miből válogatnia, így voltak olyanok, akik nem engedték magukhoz azokat a hímeket, amelyek agresszíven viselkedtek. Az így lehetőséget kapott, szelídebb hímek utódjai is szelídebbek lettek, ezért lassan kialakult egy másik faj.
Ezek után, a hölgyeknek a következő kérdést szeretném feltenni:
Ha lehetőséged lenne választani egy tehetős, esetleg jóképű, de vadállatként viselkedő, erőszakra hajlamos, családját terrorban tartó, és egy szerényebb anyagi körülmények között élő, kevésbé feltűnő kinézetű, jóravaló, segítőkész, a családjáért mindent megtevő kérő közül választani, melyiket választanád?
Ne feledd, bármelyiket is választod, a születendő gyermekeid által megalapozod az adott kérő jellemét, habitusát legalább még egy generációra, de lehet, hogy örökre. Tudod, olyan világot élünk ma, hogy egyetlen gombnyomás elég ahhoz, hogy a bolygónk elpusztuljon. Tedd fel magadnak a kérdést: szeretném-e, hogy az én gyerekem nyomja meg azt a gombot?
Jánossy Árpád
2017. március 1.