Élet a Föld nevű bolygón

A tegnapi bejegyzésem folytatásaként írom a mait… A Testelhagyásról szóló folytatódik…

Mi az, ami még akadályoz abban, hogy “rendesen” végezzem a munkám… Nem is azért fontos ez nekem, hogy beszéljek, írjak arról, amit megélek, mert kitűnni akarok, vagy mert az írás egyfajta terápia nekem…

Tudom, hogy sokaknak egyáltalán nem új, amit írok, ők is ugyanígy vannak, csak épp nem foglalkoznak annyit a témával… Inkább azért írok, mert ugyan mindenki megél hasonlót, de nem tudja megfogalmazni, nem tudja kibontani saját maga számára, és emiatt félreértelmezhet bizonyos jeleket, ráfoghatja másra, téves következtetésekre juthat.

Nagyon-nagyon sok ember nem ismeri fel önnön nagyságát, szépségét, kiválóságát, amit mások ki tudnak használni azzal, hogy mindenféle felesleges szereket, szolgáltatásokat akarnak eladni nekik, s emiatt, valamint az egészségügyi problémáik miatt nem tudnak a saját életük kiteljesítésére koncentrálni.

Én nem vagyok sem auralátó, sem terapeuta, sem természetgyógyász, sem guru vagy gyógyító, sosem gondoltam, hogy ebből kellene megélni, bár az tény, hogy sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha nem a tanult, hanem a hozott tudást tudnám pénzre váltani…

Ettől függetlenül, vagy épp emiatt, szinte már mesterségesen tartom benne magam a társadalmi zavaroktól terhes gazdasági katyvaszban, abban a hétköznapi életben, amiből minden józan eszű ember, ha tehetné, legszívesebben sikítva menekülne bárhová az univerzumban.

Fa terebélyes Paks

Szóval most jön az, ami a legjobban akadályoz engem a hétköznapokban… Legfőképp elvágyódásom a természetbe az, ami nehézzé teszi azt, hogy sokáig bent üljek egy szobában, egy csoportnyi tanulási céllal összeterelt ember vezetőjeként, amit nyelvtanításnak hívnak… holott szeretem, amit csinálok és szívesen is tanítok, de a természetben való kint lét mindent felülír.

Felülír, mert ő az alfa és az omega…minden embernek, aki a földből való…

Minden orvos és minden természetgyógyász tudja, hogy ha akár testi, akár lelki bajunk van, a receptre azonnal egy nagy kanál természet írandó… pihenés, levegőváltozás, visszatérés a természetes ételekhez. Nincs más ugyanis. Minden a természetből való.

Az összes nagy költőnk és írónk életrajzában szerepel a levegőváltozás miatti utazás, nem bírták a társadalmi kicsinyeskedést és hivalkodást, menniük kellett tisztulni… Mi is, ha sokat eszünk, kijön belőlünk, mert tisztulnunk kell… megújulnunk…

Capturefile: F:FOTOPentaxTemp_RAWNagyrév hajnal_168.PEF CaptureSN: --.000000 Software: Capture One PRO for Windows

Tisztán emlékszem azokra a pillanatokra, amikor a természet személyesen megérintett, amikor a Tisza szelleme kígyóként szeretetteljesen rám tekeredett, amikor először meghallottam a fák hangját, vagy amikor a hely szelleme szólított a Balaton felvidéken, Pécselyen jártamkor… Írtam erről a blogomon, a Szeretet Tere Műhely honlapján. (A folyó szelleme, Kommunikáció a növényekkel)

Aki olvassa ezt, az mondhatná, hogy ó, van megoldás… miért nem tartod az óráidat odakint, a természetben? Persze, ez már nekem is eszembe jutott… és próbáltam is. Csakhogy ha odakint vagy, ott történések vannak: elrepül feletted egy madár, megrezzen a bokor, felmászik a lábadra egy katicabogár, belesüt a szemedbe a nap vagy túlhevít… a fák alatt megint ezernyi történés van, mint például mozog az árnyék és le nem tudod venni a szemed a játékáról… Ezernyi apró dolog, ami úgy el tudja vonni a figyelmed, hogy a tanulás huszadlagos eseménnyé válik.

Arról már nem is beszélve, hány és hány ember undorodik vagy fél a természet különböző megnyilvánulásaitól, például nem mer élő vízben úszni, vagy megijed, ha rárepül egy méhecske, elkezd hadonászni, ami pont az ellentéte annak, amit ilyenkor tenni érdemes, és messziről elkerüli az ilyen lehetőségeket…

A kertészkedés is jó dolog, lehetnék akár az is, de én biztosan nem termelnék eladásra, hiszen a növények nekünk teremnek elsősorban, nem a piacnak, idegen, tiszteletlen egyéneknek, akik csak a tápanyagot látják bennük, s akkor már nem is táplálnak annyira… Ez mesének hangzik, túlzott gyermeki fantáziálásnak, de nagyon nem így van, elsőkézből tudom milyen gazdag a növények „érzelmi” világa… És aki olvasott már Anasztáziát, az szintén kapott jó sok információt ezekről….

Szóval a természet hív kifelé a teremből a szabadba… S emiatt egyre nehezebb munkahelyben gondolkodni…

Nem telik el nap, hogy ne gyalogolnék vagy bicikliznék legalább 5 km-t. Ha nem teszem, rossz érzéssel fekszem le. Ez nem passzió, ez egy olyan mértékű hívás, ami miatt át kellett szerveznem az életem. Emiatt hagytam ott Magyarország egyik legjobb munkahelyét… amikor azon kaptam magam, hogy a csilli-villi márvánnyal kirakott épületből vágyakozva nézek kifelé a napsütéses jó időbe, és másra sem tudok gondolni, minthogy mikor mehetek már ki?

Szivárvány

Sétálva jártam onnan haza, kiélvezve a lassú haladás minden előnyét, hogy nézelődhetek, fákat, bokrokat, épületeket, az embereket, a kutyákat és mindent, amivel útközben találkozom…

Most már azért nem tudok 8 órát, „rendes” munkát elvállalni, csak max olyat, ami csak a fél napomat veszi el (vagy a délelőttöt vagy délutánt), mert a napom nagy részét kint kell töltenem, vagy erdőben, vagy mezőn, vagy olyan vidéken, amit ember nem érintett, mert ott kapcsolódás történik, és az, hogy én ezt megtegyem, sok más embernek is fontos, nemcsak nekem.

Ilyenkor én olyan „munkát” végzek, amit más így nem tud, és akkor vagyok önmagam, akkor vagyok a helyemen, ha követem ezt a belső hangot…nem azon gyötröm magam, hogy miből fogok megélni… Mert élni és megélni nagyon nem ugyanaz… A megélhetésre, az élelemszerzésre koncentrált élet sosem tud teljes lenni, mert hiányzik belőle a legfontosabb, ami örök keresgélésre kárhoztat minket, s erre jön válaszként, hogy fogyasztókká válunk, üzleti célponttá, két lábon járó, érzelmeket meg nem élő robotokká…

El kell hinnünk, hogy mindent megkaphatunk a világban csak azáltal, akik vagyunk, és a pénz, mint olyan, ebben a folyamatban az eszköz, nem a cél.

Visszatérve a munkavégzésre… Sokszor van, hogy nem jön össze egy csoportnyi ember, akik Jobb Agyféltekés Angolt jönnének tanulni hozzám, de tudom, hogy ezt is én irányítom… mert míg korábban le kellett mondanom az órákat, ha nem éreztem, hogy meg is tudom tartani, most már ez úgy zajlik, hogy ki sem alakul a csoport, ha épp más feladatom van, pld. az erdőben…

Örök boldogtalanságra kárhoztatnám magam, ha nem eszerint az elvek szerint élnék!!!

2017. 02. 22.