Egy Anasztázia sorozat által inspirált írás Jánossy Árpád tollából:

Az Anasztázia sorozat Szeretet Tere című részben olvashatunk arról, hogy Vlagyimir Megre pici fiát egy hatalmas nőstény medve dajkálja. Feladata a kisgyermek éjszakai felügyelete, a hűvös levegőtől való megvédése bundájának melegével, és reggel, a kicsi szükségletei elvégzése utáni „tisztába rakás” a medve sajátos módszerével, a tisztára nyalással.

A sorozatban leírt, a fentihez hasonló, a mai ember számára elképzelhetetlen történetek miatt gondolják úgy sokan az olvasók közül, hogy az Anasztázia könyvek egy csodálatos mese. Hiszen ilyen a valóságban nem létezhet, hogy a gyermekünkre egy vadállat vigyázzon, ráadásul nem kényszerből, hanem saját jószántából, még akár azt is elviselve, hogy a kisded lepisilje. Nem célom a szkeptikus olvasók meggyőzése a fenti történet valódiságáról, hiszen én magam sem tudom biztosan igaz-e vagy sem. Azonban szeretek feltenni kérdéseket, mielőtt meghoznám az ítéletet bármiben, mielőtt valamit igaznak vagy hazugságnak vélek.

Vajon nem elgondolkodtató mindezek ismeretében, hogy a gyerekek körében mind a mai napig a legnépszerűbb játék, idestova 115 éve a mackó. Akkor egy Margarete Steiff nevű német hölgy kezdte el gyártani a plüssmacikat, és a sikerre való tekintettel játékgyárat alapított. Azóta ezek a kedves, simogatni, babusgatni való kis kedvencek külön kultuszt teremtettek, nemzedékek rajongtak és rajonganak értük. a játékboltok polcain ma is százával sorakoznak a pihe-puha macik. Manapság már nem mindenki ismeri be, különösen, ha férfi az illető, hogy gyerekkorában volt legalább egy. Nem tagadom, hogy nekem is volt egy tüdőszínű, fekete szemű kis jószágom, és bizony az éjszakai alvás aligha volt elképzelhető nélküle

Ezek után, kérdezem én, honnan van ez a rajongás? Persze a „mese hívők” mondhatják, hogy ez a vonzódás csak alig több 100 évnél, és hogy Megrének könnyű volt ötletet meríteni, hogy milyen állatot válasszon, ami szóba jöhet dadusként. Ez azonban nem válasz arra, hogy honnan a mérhetetlen népszerűség, amit ezek a plüss állatkák befutottak, a csak 115 év karrier pedig annyit jelent, hogy akkortól gyártják, de az azóta is töretlen vonzalmat irántuk ez nem magyarázza meg. Ha pedig azzal érvelnének, hogy azért szeretik a gyerekek, mert a maci nagyon aranyos, bohókás kis állat, én azt válaszolom, a mókus is az, a mormota is, ezeket is gyártják játékként, de valahogy nem tudták átvenni a macik helyét a gyerekszobákban. Tény és való, valamilyen játék kell nekik az alváshoz, aminek örömüket, bújukat, bánatukat elmondhatják, és a gyártók gyártanak is mindenféle lényeket, állatokat, amit a fantázia csak ki tud találni, vagy akár egy mesefilm inspirálni, de a macik mind közül messze a legkedvesebbek. Az embernek az az érzése, mintha a gyerekekben ősidők óta benne lenne, hogy az alvás egyenlő a medvével.

Így, Karácsony környékén ez a téma, úgy gondolom igencsak aktuális, ezért is választottam, azonban más példát is kiragadhattam volna a sorozatból, amely számomra megkérdőjelezi, hogy egyszerűen mesének nevezzem a könyveket.

Jánossy Árpád

2016. 12. 22.