A nemzetközileg elismert PISA-mérés, mely a közoktatásban tanuló 15 éves diákok tudásának kompetenciáját célozza, az utóbbi években tapasztalható siralmas magyar eredményei arra ösztönöztek egy maroknyi, de annál összetartóbb, pedagógus csapatot az Alföldön, hogy gondolkodjanak el együtt azon, ŐK mit tehetnek saját iskolai köreikben a javulás érdekében.
Walterné Böngyik Terézia, a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola intézményvezetője az egyik angol szakos kolléganő javaslatára keresett meg azzal a kéréssel, hogy tartsak a tanári kar egy részének Jobb Agyféltekés módszeremről egy bemutató előadást. Az új módszerek iránti nyitottságának és bizalmának bizonyítéka, hogy nem csak angol nyelvtanárokat, hanem magyar, német és alsó tagozatban tevékenykedő tanítókat is meghívott az alkalomra. Ez utóbbiak intuíciós képességeiket tesztelhették az órámon, mivel az előadás egy gyakorlati, saját élményes angol nyelvi órával kezdődött.
A bemutató foglalkozás megtartására a helyi Környezeti Információs Központban került sor, mely elsősorban „zöld” küldetésű, egy tudatos és előrelátó hódmezővásárhelyi közösség kialakítását szorgalmazza a környezeti nevelők együttműködésével. A téma maga, és a mód is, ahogyan az előadásomat felépítettem, úgy érzem nagyszerűen passzolt a környezet által inspirált fenntartható életmód felé vezető úthoz.
A pedagógusok számára is egyre nehezebben fenntartható a folytonos számonkérés, a tesztelés kényszerítő ereje, új megoldásokat, a diákokkal való szorosabb együttműködést keresünk, olyan megoldásokat, amelyek mindkét félnek megelégedéssel szolgálnak. A lexikális tudás ma csak a szükséges alap, az informatikai eszközök elterjedésével a tanár már nem a tanulás egyetlen forrása, így lassan átalakul a tanári szerepkör is.
A tanár számára a diákokkal való jó személyes kapcsolat kialakításán kívül a biztonságos és stresszmentes tanulási légkör kialakítása is elengedhetetlenül fontos, és nem csak a diákjai számára. Úgy kell tanítania, hogy ő maga is élvezze a saját óráit. A legújabb neurobiológiai kutatások azt mutatják, hogy a megfelelő kompetenciák kialakításában az érzelmi blokkok a legerősebben gátló tényezők.
Márpedig sem a megismerés iránti vágy, sem a belülről jövő motiváció, amelyet most annyira hiányolunk a jelenlegi diákokból, nem tud megjelenni sietős, a tananyagot mindenképpen befejezni sürgető közegben, ahol a tanár kizsigerelt, fáradt, a diák pedig semmit sem irányíthat, az elmélyülésre nincs idő és tér sem. A diákok tudása passzív, kibontatlan marad egy olyan közegben, amely folyton a versengésen, az egymáshoz való méricskélésen alapul, ahol bele sem szólhatnak a saját tanulásukba, ahol minden a felnőttekről szól…
A három órás bemutatkozó előadás mindenkiben garantáltan nyomot hagyott, elgondolkodtató és felkavaró is volt egyben, újabb kérdések merültek fel, amire együtt keressük majd meg a választ 2017 januárjában egy egynapos továbbképzés keretében.
Lejegyezte: Kátai Piroska
2016. december 8.
Média megjelenés: Vásárhelyi TV