EL TUDSZ KÉPZELNI EGY OLYAN LAKOT, AMELYHEZ NEM KELL A FÁT KIVÁGNI?
… mert én igen…

Valahol a távoli múltban vagy talán a jövőben található ez a történet…
Amikor az emberek és a fák olyan közeli és erős kapcsolatban voltak, hogy egymásra hatásuk a fa növekedésének sebességében is kifejeződött…
Ekkor ugyanis a fák sokkal gyorsabban nőttek mint manapság, ugyanis olyannyira szerették az embereket, hogy mindenben segíteni akarták őket. Egy év alatt képesek voltak fél ölnyit (kb. egy métert) vastagodni. Ma ezt el sem tudnánk képzelni, de valaha ez valóság volt.

Akkoriban az emberek nem halott fából építkeztek, hanem élőből. Vagyis, soha nem vágták ki őket építkezés céljából.
Cserébe, amiért az ember meghagyta a fák életét, ők lakhatási lehetőséget adtak az embernek. Az ember, aki házat szeretett volna, kinézett magának egy szimpatikus helyet és egy ott található fát, amivel kapcsolatba lépett. Elkezdtek egymással „beszélgetni”.
Ez a beszélgetés az érzékek szintjén zajlott. Képekben.
Az ember elképzelte azt az otthont, ami szívének kedves lenne és ahol családjával élne, majd megkérte a fát, hogy az befogadná-e őt/őket. Amennyiben a fa erre hajlandó volt, az ember tudatának irányítása alatt a fa a törzsében elkezdett egy odút növeszteni, amely egyre nagyobb lett ahogy teltek a napok. Pár év múltán, a megfelelő nagyság elérésekor, felajánlotta azt a „gazdájának”.
Amikor az ember beköltözött és felhasználta a rendelkezésre álló teret, a fa lelassította a növekedését olyannyira, hogy a természetesen létrejött üreg annak az embernek az életében ne változzon sokat és az továbbra is kényelmes maradjon.
Ezután minden változtatási tervet le egyeztettek egymással.

Így élt az ember a fákkal harmonikus, megbonthatatlan egységben, míg földi léte véget nem ért.

2016. augusztus 11.