Csak csínján a “spirivel”!

A mai nagy bizonytalanságban sokan útkeresők, s lesznek egyre többen. A kereső ember első útja pedig legtöbbször a “spiri” világban vezet. Szándékosan írtam a spirituális szó rövid formáját és macskakörömmel, mert úgy érzem, ez csak az előszobája annak, ami valójában van.

Engem az agykontroll indított el ezen az úton. Ott hallottam először arról, hogy be lehet tekinteni a falba bontás nélkül, ha meg akarjuk tudni hol van a csőtörés, így nem kell szétverni az egész felületet. Azt is megtudtam, hogyan állíthatom el a vérzést a sérült testrészemen, ha esetleg balesetet szenvednék és még nincs ott a segítség. És egy ideig azt próbálgattam, hogy hogyan tudok üres parkolóhelyet teremteni a zsúfolt városi utcákon épp akkor és épp ott, ahová érkezem. Jól működik, nem kétség, de mennyi minden van még… Ez csak a kezdet.

Spirál virág

Belevetettem magam a “spiri” szakirodalomba. Ezerféle könyv, még többezer féle információkkal, amelynek mindegyike megtanít valamire, amit eddig még úgy tudtam, hogy nem is létezik… Elkezdett hízni a spiri ego. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel egyenes arányban igazából távolodom önmagamtól, attól, aki természetes módon vagyok… hisz más tudását próbáltam magamra venni saját alapok nélkül.

Azt hittem, hogy hűűűű, hogy én mennyire okos és művelt vagyok már… Csak úgy kenem-vágom a témát. Ilyen gyógyító, olyan tanfolyam, amolyan csoportos meditáció… Pénz ide, pénz oda, semmi sem elég drága, ha ott a helyed. Persze kell ez mind neked, mert látnod kell, hogy mit kaphatsz és hogy mi leszel általa… A megtapasztalás az egyetlen, amit nem vehetnek el tőled…

Aztán jött Anasztázia, egy pici józanítás: “minden, amit tudnod kell, eleve adott… ott van benned a kezdetektől fogva… élj vele… csak a technokrata fejlődés útjára lépett ember akar másokon keresztül fejlődni…”. Sokat gondolkodtam ezen, mire jó ez nekem. Miért lakjak egy erdőben, amikor már a bokor rezzenésétől is megijedek, még csak sötét sem kell, hogy legyen hozzá.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Tihanyi családnál Máriahalmon – 2009 (Alekszej – balról a képen – sajnos már nincs köztünk)

Sokat járok ki a természetbe. Az erdőben az a jó, hogy állandó. A fák nem mozognak. Tartják az “energiát” ott, ahol vannak, és szüntelen sugározzák azt a végtelen nyugalmat, amiben ők léteznek. Amikor megyek haza, az Alföldre, a végtelen rónaságon futtatva szemem “látom” azt a határtalanul gazdag erdőséget, amely valaha még létezett ott ki tudja hány évvel ezelőtt. Nekem ők a legnagyobb tanítóim. Mindig éreztem ezt, de most már biztosan tudom. Ha nem mehetek ki egy nap, akkor rosszul érzem magam a bőrömben. Magyarország egyik legjobb munkahelyén (nagykövetség) csücsülve is azon morfondíroztam az ablakon át ki-ki-tekintgetve, hogy miért kell nekem itt bent ülni, amikor odakint milyen csodás az idő? A természetbe való kikívánkozás bőven felülírta érzésben az összes civilizációs komfortot, amit elérhettem. Akkor még a jó időjárást kívántam mindig, ma már a szél, az eső, a hófúvás is ugyanakkora öröm, hisz az is az élet része.

Túrázni, erdőt járni egyedül a legjobb. Szeretem én az embereket, szeretek velük is lenni, de egyedül (esetleg még a párommal) a természet lágy ölén, szavak nélkül, csak ráhangolódni arra, ami körülvesz… nekem az az igazi meditáció. Eltűnik az idő, s minden gondolat, ami addig foglalkoztatott, marad a tiszta érzékelés ítélkezés, értékelés nélkül. Mert amikor megfogalmazom azt, ami van, lemaradok a pillanatról, ami a beszéd közben eltelik.

Magnólia2

Nem kell ima a “felsőbb erőkhöz”, nem kell csoportos meditációban való összekapcsolódás, a Földet és az emberiséget megmentő energia-küldés… Nincs szükség rá, mert ha kinn vagy, távol a mesterséges “információs tértől”, amit a technokrata világ kreált nekünk, egyszerűen megszűnik az összes baj és probléma. Teret nyer a tiszta gondolat, a tiszta érzet, mint egy belső hang, mely megsúgja merre, hogyan tovább az életben…

Egyszer jártam Erdélyben, felgyalogoltunk a Hargita tetejére, és amikor felértünk, tele vízhólyagokkal a lábamon, én végtelenül csalódott voltam. A táj gyönyörű, lélegzetelállító látkép, a hely önmagában tiszta, csendes lenne, de amit az emberek a sok fejfával és mindenféle rájuk emlékeztető karókkal és “emlékművekkel” ott teremtettek, amiket oda hordtak, az fülsüketítő zajként robbant be a saját érzékelésembe. Szabályosan hangzavart éreztem. Nem is bírtam ott fent a tetőn sokáig. Elhúzódtam egy ember által nem háborgatott kis félreeső helyre, és ott igyekeztem átvenni a hely szellemének üzenetét…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hely szelleme békésen köszöntött és kért, hogy legyek türelmes és elnéző az emberekkel. Ő is az. Találjam meg a saját boldogságom és ne törődjek azzal, ami nem az én dolgom. Rájöttem, általa is és később megerősítést nyert, hogy mi a valódi spiritualitás. És ki az, aki valóban mestere a szellemi világoknak. A testet öltött földi ember semmiképp. De ott van benne is, ahogy ott van a fában, bokorban, kőben és minden másban, ami létezik, az a szikra, amit mi spiritusznak nevezünk.

Rájöttem, hogy ha fejlődni akarok, akkor nem plusz tudást kell magamra pakolnom, hanem inkább előbb meg kell szabadulnom azoktól a felesleges, magamra vett tanoktól, amelyek most gátolnak a tisztán látásban. Nem véletlen, hogy böjt táborokat szervezek (a következő pl. itt: Böjt Tábor a Tisza parton). mások által írt könyvek, tanítások azok számára fontosak elsősorban, akikhez “érkeztek”, a többieknek inkább tanulság, hogy így is lehet, de semmiképp nem követendő példa, hisz mindenkinek egyedi az útja. Lehetünk társak egymás fejlődésében, de beleszólni, beleavatkozni egy másik ember életébe semmilyen körülmények között nem volna szabad. Sok esetben a generációk békés együttélését is az zavarja, hogy egymást macerálják a saját “agymenéseikkel”.

A szellemi tudás nem véletlenül van elzárva a nagy tömegek elől, nem véletlenül “ezoterikus”, hisz a tudás nagy felelősséggel is jár, amit nem mindenki bír el.

Capturefile: F:FOTOPentaxTemp_RAWlightchild1.PEF CaptureSN: --.000000 Software: Capture One PRO for Windows

A közoktatásban sok minden zajlik csak épp az nem, amire elvileg létrehozták. A szellemi tudásátadás teljesen hiányzik a tananyagból, mivel az tantárgyi keretek közt nem átadható. Ugyanis a tanár, szülő, nevelő személyiségének fejlettsége, a tetteit átható szándék tisztasága ad szellemi mintát a felnövekvő generációknak. A szellem a sorok között van, az összekötő erő, nem a tan-anyag. Az nem anyag.

Úgy ahogy mi sem vagyunk szellemek. Mi emberek vagyunk. Egy hely, egy test, ahol találkozik az anyag és a szellem. Nem vagyunk a világ urai és egyikünk sem különb a másiknál, de még a többi élőlénynél sem. Nincs különleges küldetés, nincs kiválasztottság, nincs semmi kitüntető adomány. Választások vannak, döntések, amelyeket nap mint nap meg kell hoznunk, de a leglényegesebbet, ami miatt a Földön most itt vagyunk, születésünk előtt hoztuk meg. Nem számít az sem, hogy a többi döntésünk jó vagy rossz, “spirik” vagyunk vagy sem, tetszik-e, ami van vagy sem… Fontos az élet mindenek feletti tisztelete és a szeretetteljes együttműködés a környező világgal… Ha ide érkezünk, otthonra leltünk. Nem kell már tovább keresnünk.

Kátai Piroska

2016. július 28.

Kapcsolódó cikkek: Az Emberré válás útján Ha én iskolát szerveznék Információ “kicsomagolása”, pipa A választás szabadsága