Ha nyelvet tanulsz ne tesztelj, csak gyakorolj!

Bal agyféltekénk racionális, a való világot fogja fel…

Left_Vs_Right_Brain

viszont jobb agyféltekénk képezi azt le.

Bal agyféltekénk tartja nyilván a szavakat, kifejezéseket, melyeket tanulunk, de jobb agyféltekénk teremti meg a kapcsolatokat a már meglévő tudás és az új, szerzett tudás közt. Amennyiben nem az anyanyelvünkről van szó, az új szavak legtöbbször a már meglévő saját nyelvünkhöz kapcsolódnak, melyeket listaszerűen viszünk be, azt viszont már kevesen tudják, hogy a nyelvtan nem tanulható. A nyelvtani szabályok a nyelvgyakorlás során minden egyes tanulóban sajátos struktúra szerint, az egyéni felismerések, megértések által alakulnak ki mint agyi kapcsolatok. Ezért alapfokon a nyelvtan tanítása a nyelvtanulókat nemcsak összezavarja, hanem jelentősen önbizalom romboló is számukra. Úgy érzik nyelvet tanulni nehéz, unalmas, a kezdeti lelkesedést követően a nyelvtanulási kedv alábbhagy, mert kevés a sikerélmény…

269372_5_

A hagyományos nyelvtanítás jelenleg kb. 70 %-ban használ bal agyféltekés (egyetlen megoldást kívánó, tesztszerű) gyakorlatokat  és csak kb. 20-30 %-ban jobb agyféltekét (képzeletet, intuíciót megmozgató, több megoldást is elfogadó) feladatokat. A Jobb Agyféltekés Angol csoportjaimban ez az arány épp a fordított. 70 %-ban a jobb agyféltekét megmozgató intuitív, több megoldásos feladatokon keresztül gyakoroljuk a célnyelvet.

A teljes jobb agyféltekés nyelvtanulás anyanyelvi környezetben zajlik, hisz ott minden, ami körülvesz bennünket, az idegen nyelvről szól. Itthon, jelen esetben a Szeretet Tere Műhelyben, ahol nyelvi óráimat tartom, olyan nyelvi környezetet igyekszem teremteni, melyben bátran, stresszmentesen használhatjuk meglévő nyelvtudásunk, építhetjük tovább szókincsünk, megszólalhatunk anélkül, hogy kinevetnének, megítélnének vagy egyéb szörnyen kínos helyzet állna elő.

einstein-72dpi

Miben más a Jobb Agyféltekés Angol óra?

  • nincs két egyforma gyakorlat (sosem unalmas)
  • önállóan, egyénileg építhető órák
  • intuitív készségek fejlesztése: megérzés, felismerés, sejtemlékezés
  • gondolkodás gyorsítása
  • önkifejező készség fejlesztése
  • önbizalom építő gyakorlatok

 

A számítástechnika korunk legnagyobb tudománya és áldásos hatását a nyelvtanításban is maximálisan ki tudjuk használni…. DE … ez még csak a bal agyfélteke világa.

Brain with hi-tech cyber theme

Hiszen bármennyit is használjuk, nem kel életre, nem áll elő saját kreatív ötletekkel, csak más emberek által betáplált adatokat, információ halmazokat jelenít meg, ismételget különböző formákban… Hasonló okokból nem fog tudni bennünket sosem teljes mértékben kisegíteni egy hiper-szuper fordítógép…

Egy idegen nyelv megtanulása fontos és elengedhetetlen ma már az emberek számára. Nem csak azért, mert elvárják tőlünk a munkahelyen, az iskolában vagy bárhol másutt, hanem mert megtapasztalhatjuk önmagunkat egy új helyzetben, másfajta emberi kapcsolatokban, csiszolódunk, gyarapodunk általa, jobban megismerjük a világot és benne önmagunkat. Új lehetőségeket kapunk az élettől általa, előre tudunk lépni, javíthatunk az életünk minőségén, frissen tarthatjuk általa az elménket. Csak az, aki ezeket a szempontokat tartja szem előtt elsősorban, és nem a nehézségekre koncentrál, tud észrevétlenül könnyed módon haladni a nyelvtanulásban.

Kapcsolódó linkek: Mi az a Jobb Agyféltekés Angol?  

Kátai Piroska, angol nyelvtanár