Pár évvel ezelőtt érdekes „játék” jutott eszembe hirtelen az egyik alkalommal, amikor épp fizettem valahol. Abban a pillanatban, amikor átadtam a pénzt, nem volt nagy összeg, kb. kétezer forint, azt gondoltam magamban: „A duplája jöjjön vissza!”. Aztán feltűnt, hogy a rá következő napon pont az előzőleg kifizetett pénz dupláját kaptam meg valahonnan, ahonnan nem számítottam rá.
Hm. Elgondolkodtam. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Próbáljuk ki még egyszer. Ezek után később még többször is előfordult, hogy fizettem itt-ott, de nem mindig jutott eszembe, hogy azt kívánjam, a duplája jöjjön vissza, és rájöttem lassacskán, hogy ez a „játék” csak akkor működik, ha épp a fizetés pillanatában jön a duplázós gondolat…
Egy darabig játszogattam hétköznapi kis összegekkel, élelmiszer vásárlások alkalmainál, amikor egyszer kért valaki tőlem kölcsön 60 ezer forintot sürgősen, mert lakbér fizetés előtt állt és nem érkezett meg az arra szánt összeg időben a számlájára egy munkából… Nem cuppantam én erre rá annyira, és nem is volt ez tudatos, de emlékszem, hogy amikor épp adtam neki át az összeget, megint megjelent a fejemben a gondolat, hogy: ” a duplája jöjjön vissza!”.
Nos, a következő héten érkezett hozzám, írd és mondd, pontosan 120 ezer forint, mert egy régóta meghirdetett használati tárgyamat hirtelen megvette valaki, és ami a vicces volt, hogy én 80 ezret vártam érte, magamban ezt az összeget képzeltem el, mégis, ő jóval többet adott érte, mert az árat megegyezés útján határoztunk meg… Szóval most is befolyt a duplája…
És akkor megcsillant a remény. A milliós összegek világa. Mert ha ez működik kicsiben, akkor működni fog nagyban is. Teljesen logikus…
De a játék itt abbamaradt. Több oka is van. Egyrészt nem tudtam értelmes célját meghatározni annak az összegnek, amit duplázódásként visszakaphattam volna, mert azt már régóta tudom, hogy a világban uralkodik egyfajta rend, s ez a pénzre is vonatkozik. Akkor kapunk bizonyosan meg egy összeget, ha már tudjuk, hogy mire kell, mert ennek elég nagy a „vákumja”, ami előidézi a megvalósulást. Másrészt a milliókkal való játszás már több merészséget kívánt tőlem, ami akkor nem volt meg…
Így hát abbahagytam a játszadozást a pénzzel. Nekem ez tényleg csak egy játék volt, mert a pénzt sosem becsültem annyira, hogy túl komolyan vegyem, éppen ezért nem is fontos nekem, hogy sokat gyűjtsek belőle, amit aztán „élvezhetek”, számolgathatok, költhetek, stb. Annyi mindig van, amennyi kell, s ez nekem egyelőre elég is így. 🙂
Persze ez még bármikor változhat. 🙂
2016. május 8.