Életvezetési tanácsadóként vettem részt az Educatio 2016 oktatási szakkiállításon januárban az Erste Bank jóvoltából az inspiráció jegyében. Több mint száz középiskolás diákkal beszélgettünk el a három nap alatt személyesen pályaválasztási témakörben terapeuta kollégámmal és barátnőmmel, Borza Zsuzsival. Itt elsősorban a 15-20 perces személyes beszélgetések során igyekeztünk kideríteni, hogy a diákok személyiségéhez illik-e a kiválasztott szakterület, illetve segítettünk rátalálni a megfelelőre, ha az még kérdéses volt.

A következőkben azokat a tanuláshoz kapcsolódó egyéni, szubjektív megfigyeléseket és tapasztalatokat szeretném megosztani, melyek ebből a sajátos felmérésből egyfajta keresztmetszetet adtak számomra a diákság jelenlegi lelki állapotáról. (Jelen vélemények nem feltétlenül megegyezőek terapeuta kolléganőm saját meglátásaival.)

A mai 16-18 éves korosztály igen erős média illetve szülői befolyásolás alatt áll.

Ez nem rossz vagy jó, hiszen biztos vagyok abban, hogy mindenki a legjobbat akarja. DE!! Nekem, nekünk, akiknek fontos a társadalom egészséges lelki állapotának elérése és fenntartása, elsősorban az a feladatunk, hogy a diákok minél hamarabb „önellátókká” váljanak tanulás és gondolkodás terén. A legfontosabb itt hangsúlyoznunk, hogy ki-ki egyénileg azt a pályát válassza, ami saját belsejéből, szívből jövő vágyából fakad, hiszen boldogságot csak az találhat, aki a saját életét éli. A szülők, bár jobbat képzelnek el gyermeküknek, mint nekik volt, mégis sokszor a saját vágyaikat vetítik ki gyermekeikre azok boldogulásának biztosítása érdekében, ami azért is lehet gond, mert óriási az ugrás a két generáció között. A döntéshozásban és irányításban most jelen lévő generáció, a harmincas-negyvenes-ötvenes felnőttek, a legnagyobb jóakarattal sem biztos, hogy tudják, mi jó ezeknek a gyermekeknek.

A legtöbb diák szereti, ha egyedül oldhat meg feladatokat.

Szeretnek közösségben is együttműködni, de rákérdeztem, hogy mi a leggyakrabban felmerülő probléma a válasz a többiek visszahúzó ereje volt. Ezt sokféleképpen lehet értelmezni. Úgy is, hogy hajlamosak az elhatárolódásra, mert talán másképp gondolkodnak és azt nem akarják, vagy nem merik felvállalni mások előtt. De lehet úgy is értelmezni, hogy már a korábban említett „önellátás” felé haladnak és emiatt szeparálódnak el a tömegtől mint közösségtől. Vagy lehet, hogy a kommunikációs készségük éretlen, nem tudják mit és hogyan mondhatják, így ezt nem is teszik meg.

Fontos számukra, hogy sok pénzt keressenek, de nem mindenek előtt.

Körülbelül 80 százalékuk megfogalmazta és ki is mondta, hogy a pénz nem felhalmozásra való, hanem arra, hogy bizonyos eszközöket könnyebben elérhessünk a céljaink érdekében. Viszonylag kevesen, kb. 20 százalék mondta azt, hogy nem fontos a sok pénz, ők pénz nélkül is azt tennék, amit elterveztek az életükben.  Ők önkéntesként is dolgoztak már vagy globális folyamatokban vesznek részt mindenféle anyagi juttatás nélkül.

Irodai, egy helyben ülős munka NEM.

A legtöbb tinédzser nem szeretne egy helyben ülni és a számítógépet bámulni egész nap a jövőbeli munkahelyén. Pörgős és sűrű helyváltoztatással járó tevékenységre vágynak, amivel próbára tehetik magukat nap mint nap.

Döntéseikben a logika és észérvek a meghatározóak.

Jól átgondolják a lehetőségeket, de gyakran súlyoznak és igyekeznek figyelembe venni azt is, hogy mit súg a belső hangjuk. Emiatt viszont elég erős nyomás nehezedik rájuk, inkább a jobb anyagi helyzetben lévő szülők gyermekei engedhetik meg maguknak, hogy a tetszésük szerint válasszanak pályát. A külföldi iskolák népszerűek a diákok körében, de csak nagyon kevesen tudnak élni a lehetőséggel.

A sikertelenség megélésére elsősorban a nyelvvizsga ad okot.

Ez a pont kifejezetten fájó volt számomra, mivel jómagam is alapvetően gyakorló nyelvtanár vagyok. Sajnos tovább erősítette azt a tapasztalatom, hogy bár már sokat lazult és kommunikáció-központúvá vált a nyelvvizsgáztatás, mégis komoly, sokszor erőn felüli megmérettetés ez a diákok számára. Nyelvtanárként az egyik legfontosabb célkitűzésem a nyelvtanulásban előforduló nehézségek, küzdelmek és nyelvvel kapcsolatos „utálat” teljes feloldása. A legtöbb helyen csak gépszerűen leadják az előírt tananyagot figyelmen kívül hagyva azt az emberi tényezőt, hogy mindenki eltérő ritmusban és eltérő nyitottsággal indul neki egy nyelv tanulásának.

Találékonyságban nagyon jó a helyzet.

Szerencsére a fiatalok még mindig nagyon talpraesettek, ha váratlan szituációkban találják magukat, és örömmel találnak ki saját megoldásokat. Talán ez az egyetlen alkalom, amikor improvizálhatnak, amikor önmaguk lehetnek. Ez azért volt jó hír számomra, mert a Jobb Agyféltekés Angol tanítási módszeremben ez az egyik bevált metódus: folyamatosan teremtek olyan helyzeteket, vagy alkalmazok szokatlan feladatokat, amikor a tanulónak nincs még megoldási mintája, így sajátot kell létrehoznia. S ez nagyban hozzájárul önmaga kibontásához, megismeréséhez, önbizalma megerősítéséhez.

Ezután a pár gondolat, észrevétel után csak utószóként üzenem minden szülőnek, pedagógusnak és kamaszokkal foglalkozóknak, hogy kellő nyitottsággal és szeretetteljes hozzáállással a tinédzserekkel folyó intenzív munka is tud nagyon örömteli lenni. Az enyém ebben a három napban mindenképpen az volt! 🙂

Kátai Piroska, inspiraltak@gmail.com

2016. január 26.