Orosz Életiskola 2.

Családiskola Tyekoszban

December 29-én újból összejöttünk Bencsik Krisztinával, hogy a tyekoszi orosz iskoláról beszélgessünk. Ezt a cikket a találkozó inspirálta. :-)

A jövő iskolája már létezik. Nem egy helyszínen, nem egyféleképpen. Sokféle módon bomlik ki az, amit mi a jövő nemzedékeinek álmodunk… Van, ahol módszertan is születik, amely működtethető, másolható bárhol, ahol befogadó a közösség. Vannak azonban egyedi, másolhatatlan próbálkozások, ha úgy tetszik kísérletek, ahol az információ átadása nem szabályozott keretek között folyik, nincs módszertan, a tanulás ösztönös módon, magától megtörténik a mindennapi tevékenységek közben. A legtöbb iskola célja az életre való “felkészítés”, azonban vannak helyek, ahol az életre nem készülnek, hanem élik azt.

CD borító - Oroszsági Családiskola

CD borító anno – Oroszsági Családiskola

2007 eleje óta kutatom miben más, miben tér el ez az iskola a többi alternatív kezdeményezéstől, mint például a Waldorftól. Mert a tantárgyak blokkokban való oktatásában hasonló, és itt is az alkotó ember, a művészetek felőli megközelítés nyert teret. De alapvetően ez a hely nagyon-nagyon más, mint bármilyen iskola. Már az elnevezésre sincs igazából megfelelő szó.

Amikor 2008-ban feliratoztuk a Tyekoszban található különleges Líceumról szóló cseh kisfilmet, akkor nevét még Oroszsági Családiskola néven fordítottuk (hiszen bentlakásos iskola és úgy élnek ott mint egy nagy család) és csak CD-n lehetett hozzájutni, amely kézről kézre járt az Anasztázia könyvsorozat olvasói körében. Később, 2012-ben, felkerült a YouTube-ra is mint Kozák Életiskola (a film itt megnézhető: Kozák Életiskola) , de igazából azért nehéz erre a csodára megfelelő magyar nevet találni, mert nincs rá létező kategória. Talán a Hintalan László által létrehozott “Életiskola” elnevezés közelíti meg a legjobban lényegét, s bár intézményes a forma, mégis inkább az ÉLET szó illik rá jobban. Ami miatt számomra ez az iskola az intézményes jellegűek közül felülmúlhatatlan, az az egyszerűségből kinyíló tudatosság, mely nem kíván módszertant, nem dogmatikus és nem tekintélyelvű. 

EZ AZ ISKOLA AZ EMBERI TUDATRA ÉBREDÉS MAGASISKOLÁJA.

Mihail Petrovics Scsetyinyin

Mihail Petrovics Scsetyinyin

Az igazgatót, Mihail Petrovics Scsetyinyint, eredetileg nem egy iskola alapítása motiválta. Ő, bizonyos benne felmerült kérdésekre keresett válaszokat, s az iskola mintegy e köré a kutatás köré alakult. Zenetanárként először a tanítványok eltérő fejlődési ütemére és képességeire keresett kiváltó okokat. Közben párhuzamosan munkálkodott benne a fő kérdés: “Mi az: Embernek lenni?” “Mi az Emberség lényege, mitől vagyok Ember?” (Erről a kérdésről kifejtett gondolatai a következő cikkben olvashatóak: Az Emberré válás útján). Diákjainak nap mint nap felteszi a kérdést néha az iskola udvarán is megállítva őket: “Mit tettél ma, amitől Emberebb lettél?” A gyermeknek elsősorban azt kell megértenie, hogy mitől ember az ember? Ez a kérdés és a rá adott válaszok felgyorsítják a gyermekek gondolkodását, felébresztik a bennük szunnyadó tehetséget, vágyuk támad, hogy mindenben kipróbálják magukat, s ezáltal emberi, szellemi tudatukra ébrednek. Rájönnek, megtapasztalják, hogy nemcsak a test, hanem a lélek és szellem is létezik, kapcsolatba lehet lépni velük, élő ez a kapcsolat, élni lehet vezettetésükkel. Így alakult ki egy iskola, melynek természetes környezete, élővilága, az egyik legalkalmasabb hely e kérdések kutatására.

Krisztinán kívül még sok más országból jöttek “delegációk”, hogy megnézzék és megértsék, hogyan lehet egy iskolát másképp is vezetni, ez pedig jó alkalom arra, hogy a különböző nemzetek összekapcsolódjanak, kialakuljon egy együttműködés, melynek alapja a kölcsönös tisztelet, egymás kultúrájának a megismerése, megismertetése. Mint előző cikkemben már leírtam, Krisztina felkérésre magyart kezdett el oktatni egyhetes augusztusi kintléte alatt a diákoknak, és mivel igen nagy érdeklődéssel fordultak a nyelvünk és kultúránk felé, ezért meghívták őt egy újabb látogatásra, hogy az oktatást folytatni tudja.

Az elmúlt négy hónapban Krisztina írásos magyar leckéket küldött ki két lelkes segítője (Tomi és Bea) támogatásával, amelynek gyakorlati oldalát a január végi kiutazásukkor fogják az orosz diákoknak átadni. Augusztus óta több érdeklődő is megkereste Krisztinát kérdésekkel valamint azzal a szándékkal, hogy szeretne kiutazni és saját szemeivel is megtekinteni az ottani életteret, megérezni a sajátságos atmoszférát. Krisztina mindenkinek szívesen segít, amiben tud és időről időre személyesen is megosztja az újabb információkat egy-egy találkozó keretében a Szeretet Tere Műhelyben.

Visszatérve az tyekoszi kezdeményezés leírására: bár bentlakásos az intézmény, a bentlakás szabályai nem olyan szigorúak, ahogy azt itthon némely helyeken látjuk. A diákok az iskolán belül laknak de a közeli faluba is kijárnak, jóformán szabadon ki-be járhatnak a területen, elmehetnek a tengerhez, vagy elidőzhetnek az erdőben. Rájuk van bízva mennyi időt töltenek el a tanórákon és mennyit tanulnak. Nem fontos az osztályozás és az, hogy a másikhoz méregessék egymást, mindenki önmagához mérten fejlődik a saját ritmusában, a saját ütemében, ezt értékelik a saját módszereikkel. A diákok csoportokban élnek, melyeknek kiválasztott vezetőik vannak, akik minden este képviselik csoportjukat a napzáró megbeszélésen.

Az oktatás kiinduló pontja a diák, akinek kérdései vannak. A kérdés egy űr, amit be kell tölteni. A csoportos együttlétek, az együttes tanulások ezt az űrt hivatottak megtölteni információval. Ez tehát a befogadásuk korlátja is. Hogy mennyire kíváncsiak arra, amit tanulni szeretnének. Így a forrást és a tanulási folyamatot is ők határozzák meg. A tanárok egyszerre diákok és tanítók is, ugyanez érvényes a diákokra is. Mindenki tanít mindenkit és mindenki tanul mindenkitől. Az elméleti tanórák délelőtt 10-től 1-ig folynak, előtte takarítás, rendrakás van. Ebéd után délután gyakorlati foglalkozások, táncórák, harcművészet és egyéb “munkavégzések”. Este még 6 és 8 óra között szintén tanórák vannak, főleg gyakorlás. Az iskola folyamatosan tart hétvégén is, tehát a hét minden napján, ahogy az élet maga sem áll le sosem.

Még egy fontos dolog. Mihail Petrovics azt tanácsolja minden gondolkodó embernek, hogy az élete alakításában mindig abból kell kiindulnia, ami van.  Soha nem szabad azt gondolni arról, ami van, hogy az rossz. Hiszen azt elődeink a legnagyobb jó-szándékkal hozták létre nekünk, a lehető legjobbat az akkori körülmények közt. Meg kell becsülnünk azt és tisztelnünk, nem pocskondiázhatjuk az őseinket. A saját felelősségünk viszont abban van, hogy mi mit kezdünk azzal, ami nekünk adatott, mennyire használjuk azt jól vagy mennyire tudjuk azt formálni úgy, hogy nekünk is jó legyen. Hogy egy még jobb, még élhetőbb, még működőképesebb világ születhessen.

Ez aztán a feladat!!! Sok sikert mindenkinek.

Lejegyezte: Kátai Piroska

2016. január 2.

Kapcsolódó link (első iskolai beszámoló Krisztinától): Orosz Életiskolában jártunk