Az ASZTAAA PROJEKT keretében tanulócsoportot indítottunk Klári barátnőmmel 2015. szeptember 23-án, majd a két és fél hónapon át tartó heti egyszeri, szerdai napokon történt találkozások után decemberre kreatív játszókörré alakultunk (A játszókör alakulásáról bővebben itt: http://www.szeretetteremuhely.hu/?page_id=1098).

Eredetileg két célunk volt: az egyik, hogy játszótársakat találjunk Klári 7 éves kisfiának, Siminek, a másik pedig, hogy elindítsunk egy természetes működésű „tanulócsoportot”, ahol a tanulás nem a hagyományos értelemben vett iskolai padban-ülős, intellektuálisan fejet „megtöltős” oktatás, inkább az élmény-alapú, a játékos együttlét (bandázás) közben kialakuló spontán tapasztalatszerzés.

Mivel a forma teljesen szabad, képlékeny maradt, nem határoztunk meg semmilyen korosztálybeli kitételt (jöhettek kicsik és nagyok egyformán, persze szülőkkel együtt), úgy gondoltuk a sokszínűség csak emelheti a program fényét. S ez így is volt, egy bizonyos szintig…

Főleg kirándulásokat szerveztünk olyan helyekre, ahol a gyerekek szabadon szaladgálhatnak, a szülők egymással beszélgethetnek, illetve terveztük olyan családi, lakó- és munkahelyek meglátogatását, ahol a gyermekek az átlagtól eltérő módon élő emberekkel találkozhatnak, tőlük kérdezhetnek, életterükben időt tölthetnek.

Az elején nagyon dinamikusan beindult a családok találkozása, gyönyörű időnk volt, sokat kirándultunk, elkezdtünk megismerni egymást. Hétről hétre jött új becsatlakozó család, a többiek pedig akkor jöttek, amikor épp jó volt nekik. Alkalmanként 15 – 20 ember jött össze, melynek fele mindig gyermek volt. 🙂

Már az első alkalmakkor elmondtuk mi szervezők, hogy ez részünkről nem szolgáltatás szeretne lenni, hanem inkább egy együttműködés, ahol mindenki a saját ismeretségi köréből javasol látogatási célpontot vagy szervez meg egy-egy alkalmat. Mi csak a kezdeti lendületet adnánk, aztán a többit közösen alkotjuk meg.

Közben novemberben saját szakmai elfoglaltságaim miatt, illetve Kláriék gyakori utazásai miatt nem tudtunk minden alkalmat megtartani, ugyanakkor azt láttuk a résztvevők részéről, hogy még ők is inkább tapogatóznak abból a szempontból, hogy jó-e nekik ez a „formátlan forma” és nem igazából tudtak olyan aktívan a szervezésben részt venni, hogy a csapat zökkenőmentesen tovább tudjon fejlődni vagy jobban összerázódjon. Szerencsére a „nagyobb” gyermekek körében a kialakult egy jó kis „banda” és jelentkezett az egyik szülő, hogy ő szívesen vigyázna a gyerekekre (köztük a sajátjaira is) egy kötetlen játszókör keretében a már korábban megismert és kedvelt Noha Stúdió tornatermében a Jászai Mari térhez közel (http://nohastudio.hu/elerhetoseg).

Nagyon értékes tapasztalatokat adott nekünk ez a röpke három hónap. Az egyik, hogy nagyon nehéz összefogni és egy kupacban tartani különböző nagyságú, mozgási sebességű és hátterű gyerekeket úgy, hogy nincs egy állandó közösségi tér, meghatározott szabályokkal, cselekvési tervvel. Nagyon gyakran történt, hogy a nagyobbak előre szaladtak vagy megmásztak magas sziklákat, fákat felnőtt felügyelet nélkül, a kisebbekkel pedig lassan haladtunk, vagy gyakran meg kellett állni, mert minden apró kavics érdekelte őket.

Nagyon pozitív hatása volt annak, hogy gyakran mozdultunk ki a természetbe: egyrészt, mert ez jó indok volt a kimozdulásra és egyben fizikai testmozgásra, rájöttünk, hogy mennyire keveset tartózkodunk a jó levegőn és sokat házakban, termekben, falak között… Másrészt a fák és friss levegő teljesen átszellőztette a tüdőnket, kellemesen elfáradtunk fizikailag is a nap végére, ami után a jobb alvás és jobb közérzet kihatott a hét következő napjaira is. A legnagyobb sikere a Budaőrsre szervezett Kő-hegyi kirándulásnak volt, ahol számos dombra felmásztunk, a gyermekek kedvükre futkoshattak, fogócskázhattak, hatalmas és átlátható volt a tér, ami a szülőknek volt könnyebbség elsősorban.

Arra is rá kellett jönnünk, hogy a programok, amiket szerveztünk (szalmabála ház látogatás, arborétum, szentjánosbogarak élete) nekünk felnőtteknek érdekes inkább, a gyerekeket a „bandázás” érdekelte, az együtt játszás, a helyszín majdnem hogy mindegy volt számukra. Másrészt a tervezett helyszínek és emberek felkeresése néha logisztikai akadályokba is ütközött, mint például a sok utazás vagy nem mindenki volt nyitott a vegyes korosztályú gyermekek, vagy az egyszerre sok ember által történő látogatásra.

Szabályokat nem igazából akartunk meghatározni, de kereteket mindenképp adnunk kellett a programok szervezéséhez. Ezek menet közben alakultak, még van mit csiszolni, de a tanulócsoportos forma egy merőben új út, talán a jövő egyik oktatási formája, s mint ilyen, azt hiszem természetes, hogy csak próbálkozunk.

Ahogy haladtunk előre a programok szervezésében, azt is láttuk, hogy sokféle nevelési mód, sokféle hitrendszer mozgat bennünket még akkor is, ha egy bizonyos tekintetben, a „szabad tanulás” elvében megegyező a csoport tagsága. Míg az egyik szülő megengedett valamit gyermekének, a másiknál már az nem fért bele a nevelési elvekbe, s ez bizony nehezítette az együttlétet, hiszen nehéz volt „igazat tenni” közöttük vitás helyzetben, ami néha-néha előfordult.

Összegezve tehát a fentieket, arra az álláspontra jutottunk, hogy egy viszonylag állandó körben, állandó helyen folytatjuk tovább az együttműködést azokkal, akiknek a játszó kör megfelel abban a formában, ahogy megalakult. Az érdekes helyek vagy emberek meglátogatása inkább alkalomszerű, attól függően mi alakul menet közben.

A szervezők nevében megköszönöm mindenki részvételét ebben az érdekes „kísérletben” 2015 őszén és a minél teljesebb kibontakozás reményében indulunk neki a következő, 2016-os évnek.

Boldog, örömökben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek szeretettel. 🙂

Lejegyezte: Kátai Piroska

2015. december 29.

Az alapelvekről, amely mentén haladtunk, itt lehet olvasni: Alternatíva iskolára – Alapelvek